2024. március 29., péntek

Vaddisznótenyésztés a vadászturizmus érdekében

Két újabb projektummal bővült szerdán a Vajdasági Erdőgazdaság közvállalat tevékenysége. Az egyik a Bács melletti Ristovača vadászterületen kialakított dámszarvasfarm megnyitása, a másik pedig a Gombos közelében levő Kamarište erdészetben a vadászturizmus továbbfejlesztését serkentő vaddisznótenyésztés.

A dámszarvas-tenyésztési projektumot ismertetik (Fotók: Ótos András)

A dámszarvas-tenyésztési projektumot ismertetik (Fotók: Ótos András)

Takács Márta, a Vajdasági Erdőgazdaság közvállalat igazgatója a meghívott vendégeknek és újságíróknak elmondta, hogy tulajdonképpen egy három évvel ezelőtt indított létesítmény befejező szakaszához érkeztek, amelynek célja a hazai vadászturizmus fejlesztése. A projektum három fázisból állt.

– Az első lépés a két évvel ezelőtt megnyitott központi hűtőház felépítése volt, ahol megteremtettük a feltételeket arra, hogy tárolni és később a külföldi, azaz világpiacra szállítani tudjuk az erdőgazdaság területén felnevelt és elejtett vadak húsát. Most pedig eljött az ideje annak, hogy megnyissuk a dámszarvasok valamint a vaddisznók tenyésztésére kialakított farmokat, illetve a vaddisznók vadászatának helyet adó területet – mondta az igazgató.

A dámszarvasok tenyésztésére szolgáló farm kialakításakor arra törekedtek, hogy a szarvasok természetes környezetben fejlődjenek és nőjenek. A projektum első fázisának keretében mintegy 74 hektárnyi területet alakítottak ki a tenyésztésükre, a következő fázisban pedig ennél is nagyobbat bocsátanak a farm rendelkezésére. Az itt kitenyésztett egyedek mintegy 90 százalékát hús formájában a hazai és a külföldi piacon értékesítenék.

– A vadászturizmus fejlesztésének igazi célja a Gombos melletti Kamarište birtok, ahol a vaddisznók tenyésztése folyik, de nemcsak a húsuk értékesítése, hanem a vadászat érdekében. A mintegy 500 hektáros területen évente 300–350 vaddisznót tudunk kitenyészteni és vadászatra bocsátani – mondta Takács Márta.

– A külföldi vadászati kiállításokon való megjelenéskor azt tapasztaljuk, hogy a vadászati lehetőségek iránt óriási az igény és a kereslet, egyedüli problémánk eddig a vadhiány volt. A szóban forgó projektum keretében a vaddisznóállományt viszonylag rövid időn belül fel tudjuk fejleszteni, és ezzel nagyban hozzá tudunk járulni a vajdasági és egyben a szerbiai vadászturizmus fejlesztéséhez – tette hozzá Takács Márta.

Dámszarvasok a Kamarište vadászterületen

Dámszarvasok a Kamarište vadászterületen

A megnyitón jelen volt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke is, aki elmondta, hogy az efféle beruházások jelentős mértékben serkentik Vajdaság gazdaságát, ugyanis a látogatás során elhangzott, egy-egy vadásznap 30 000-tól 100 000 dinár bevételhez juttatja a Vajdasági Erdőgazdaság közvállalatot. Emellett a bevételi forrás mellett az itt-tartózkodó külföldi vadászok egyéb fogyasztás keretében is pénzt hagynak itt. Ha Európa-szerte megéri jelentős pénzösszeget fektetni a vadászatba, akkor nekünk se kell másképpen cselekednünk, megvan hozzá a lehetőségünk, a természeti adottság és a vadászhagyomány is.

A Vajdaság Erdőgazdaság közvállalat pénzbelileg és szakmailag is maga valósította meg ezt a projektumot, a vaddisznó-tenyésztési program mintegy 400 000 eurós beruházást jelentett. A dámszarvasfarm felfejlesztése két fázisból áll, az első 80 000 euró, a másik pedig, amely jövő szeptemberben ér véget, 90 000 euróba fog kerülni. A komoly anyagi hozzájárulás mellett szakmailag is átgondolt beruházásról van szó, melynek során minden az európai szabványoknak megfelelő kritériumok szerint alakult.