Történelmi jelentőségű és európai mértékű esemény már maga a tény, hogy a skótok szavazhatnak a függetlenségről, arról, hogy kiváljanak-e Nagy-Britanniából. A lapok internetes cikkeihez fűzött olvasói megjegyzések szépen demonstrálják ennek az eseménynek a kapcsolatát napjaink alapvető európai problémájával: az ukrajnai polgárháborúval. Vagy bírálatként: „A skótoknak szabad, a krími oroszoknak nem! Mocsok egy világ!”. Vagy gúnyolódva: „Érdekes, nem hallom az USA-t és az EU-t az ügyben szidni az oroszokat. Pedig Putyin áll a háttérben”. Az eseménynek azonban ennél sokkal általánosabb jelentősége van.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Már többször leírtuk: ebben a kérdésben a nemzetközi jog és a világpolitika két, egyformán sarkalatos elve ütközik, az államok szuverenitásának és területi sérthetetlenségének elve a népek önrendelkezési jogával kerül szembe. A világban elég egyszerű annak a dilemmának az eldöntése, hogy az egyformán lényeges elvek közül melyik érvényesül. A leggyakrabban az erő dönti el a kérdést: Eritrea Etiópiából, Dél-Szudán Szudánból úgy szakadt ki, hogy véres polgárháború szerzett érvényt a jognak a népszavazásra, Kelet-Timoron pedig ENSZ-csapatok védték meg a lakosság e jogát Indonéziával szemben. Láthatunk példát azonban békés megoldásra is: a kanadai franciák már kétszer szavazhattak arról, hogy kiválnak-e Kanadából. Európában azonban teljes a zűrzavar.
Putyin a népszerűségének az egyik részét úgy szerezte, hogy Jelcin sikertelen háborúi után – a hadsereg hatékonyságának fokozásával – elfojtotta a csecsenek kiszakadási próbálkozását, majd keményen ellenezte Koszovó függetlenné válását, most viszont arra hivatkozott: ha Koszovó dönthetett a kiszakadásról (azt elfelejtette: nem lett Albánia része), akkor Krím miért ne dönthetne?! Az USA és az EU pedig nemcsak elismerte a koszovói népszavazás létjogosultságát, hanem bombázta is Szerbiát, amiért az ukránoknál sokkal enyhébben lépett fel a kiszakadás ellen. Most viszont hallani sem akar arról, hogy erről a kérdésről bármelyik ország egy része önállóan dönthetne. Olaszországban egyszerűen semmisnek mondták ki Velence környékének népszavazását a kiszakadásról, Madrid hallani sem akar arról, hogy a katalánok népszavazást rendezzenek. (Nem tudni, mit tesz, hogy azt megakadályozza, illetve ha mégis megszavazzák a tartomány függetlenségét? Bombázza Barcelonát?)
A skótok viszont 18-án referendumon dönthetnek egy tömören megfogalmazott kérdésben: akarják-e, hogy Skócia független ország legyen? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Cameron brit miniszterelnök csak azért egyezett bele a népszavazásba, mert a közvélemény-kutatási adatok alapján biztosra vette, hogy a többség a függetlenség ellen szavaz, és ezzel lekerül a napirendről e sok vitára okot adó kérdés. A közvélemény-kutatás ugyanis még az idén áprilisban is azt mutatta, hogy a választótestület 19 százaléka bizonytalan, a szavazni óhajtók 52 százaléka azonban ellenezné az elszakadást, és a függetlenségpártiak csak a szavazatok 48 százalékát kapnák meg. Azóta ez az arány azonban eltolódott a függetlenségpártiak javára; a legújabb adatok már azt mutatják, hogy az eddig bizonytalanok 27 százaléka átállt a függetlenségiek táborába, és ma már 51 százalék szavazna a kiválásra.
A helyzet ilyen alakulása taktikai változtatásra bírta a brit kormányt és a Nagy-Britanniában maradók táborát. A függetlenség mellett a legfontosabb érv ugyanis az, hogy Skócia gazdag ország, (ehhez a tényhez hozzátartozik, hogy Skóciáé az a tenger, ahol nemrégiben olajat találtak, ami alapján a skótok azt remélhetik, hogy Norvégiához hasonló gazdagságra tesznek szert), tehát kiszakadva magasabb életszínvonalat biztosíthatna lakóinak. Most a londoni kormány és a függetlenség ellenzői egyaránt azzal kezdték ijesztgetni a skótokat, hogy mennyire ráfizetnének, ha önállósulnának.
Azzal ijesztgetik őket, hogy a kiszakadás nem lesz ilyen fájdalommentes, hovatovább súlyos következményekkel jár. London közölte, szó sem lehet a font megtartásáról, arra számítva: a skótok visszariadnak az ezzel járó bizonytalanságtól. A legmeggyőzőbb érvük azonban az, hogy Skóciának külön kellene kérnie a felvételét az EU-ba, amelyet Nagy-Britannia és Spanyolország biztosan megvétózna. Most az a kérdés ez elég súlyos érv-e ahhoz, hogy csütörtökön a függetlenség ellen szavazzanak? Annak jelentőséget azonban, hogy egyáltalán szavazhatnak, semmi sem csökkentheti.
