2024. április 16., kedd

Drágul a gáz

Október elsejétől a földgáz az összes fogyasztó számára átlagosan 3,6 százalékkal, a háztartások részére pedig 4,8 százalékkal drágul meg – közölte tegnap a Szerbiai Energiaügynökség. A gáz új fogyasztói ára adó nélkül az összes fogyasztónak köbméterenként 43,4 dinár, a háztartásoknak pedig 47,7 dinár lesz. A drágulást nagyrészt a dinárnak a dollárhoz viszonyított árfolyam-növekedésével magyarázzák. Augusztus második felében egy dollár 88,7 dinárba került, azaz 4,6 százalékkal drágább ahhoz az árfolyamhoz viszonyítva, amely érvényben volt amikor meghatározták a gáz jelenlegi árát. A gáz új árát az új árfolyamhoz igazítják. A Szerbiai Energiaügynökség tanácsa jóváhagyta az áremelést 32 közszolgáltató számára, valamint új árat szabott a gázelosztó rendszerhez való hozzáféréshez.

2013. szeptember elseje óta ez lesz a harmadik változás a földgáz árában. Mindent összevetve az új változással együtt egy év alatt 1,2 százalékkal nőtt a gáz ára. A Srbijagas látja el az összes közszolgáltatót, és tavaly szeptember elseje óta összehangolja az árakat a valós kiadásokkal, beleszámítva a hazai termelést és a behozatalt is. A gázelosztó rendszerhez való hozzáférés árát 2011-ben határozták meg, és mostanra az elosztók egy részénél igazítottak ezen az áron, attól függően, hogy nőtt vagy csökkent a fogyasztás.

Az ügynökség emlékeztetett arra, hogy a földgáz ára akkor változik, amikor megváltozik a beszerzési ár, valamint a behozatali és hazai gáz viszonya. Ilyenkor az amerikai dollár 15 napos átlagárfolyamát figyelembe véve változtatnak az áron.