2024. április 20., szombat

Kétezren írták alá

A termelők továbbították petíciójukat az illetékes minisztériumokhoz

A szabadkai és Szabadka környéki mezőgazdasági termelők elégedetlenek a jelenleg érvényben lévő egészségügyi, szociális-és nyugdíjbiztosításra vonatkozó törvénnyel, ezért tiltakozásuk jeléül az elmúlt hetekben aláírásokat gyűjtöttek, hogy petíciójukat elküldjék az illetékes minisztériumokhoz abban a reményben, hogy panaszaik meghallgatásra találnak.

Blaško Temunović, a petíció egyik kezdeményezője elmondta, mintegy kétezer aláírást sikerült összegyűjteniük, s azokat tegnap már továbbították is a köztársasági törvényhozó bizottságnak, a mezőgazdasági minisztériumnak, a pénzügyminisztériumnak és a munkaügyi minisztériumnak. Most egy ideig nem lépnek, mert várják a reakciókat, azonban ha nem történik változás, keményebben fognak fellépni. Blaško Temunović hozzátette, ehhez hasonló megmozdulások más városokban is történtek, azonban egyelőre nem tudják, hogy máshol hány aláírás gyűlt össze, annyi azonban tény, hogy sajnos a mezőgazdasági termelőket tömörítő egyesületek nem állnak az ügy mögé.

– Elsősorban azt szeretnénk, ha az egészségügyi, szociális- és nyugdíjbiztosításra vonatkozó törvényt hatályon kívül helyeznék, s azt kérjük, a felgyülemlett adósságokat a kamatokkal együtt írják le, ahogy azt más cégek esetében meg is tették. Sajnos az adóhivatal emberei már kopogtatnak az ajtón, s az adósság fejében elveszik az emberektől a földjüket, nekünk viszont nem elég, hogy csupán a kamatokat engedjék el, mert az adósság, amit már korábban sem tudtak kifizetni a termelők, ugyanúgy megmarad. Szeretnénk, hogy a termelőnek meg legyen a lehetősége fizetni a járulékokat, azonban dönthessen úgy, hogy saját kárára nem fizeti azt, ha a megélhetése forog kockán, továbbá szeretnénk, ha a termelők a jövedelmük és nem a földterület alapján fizetnék az adókat, járulékokat.

Blaško Temunović szerint az érvényben lévő törvény nincs összhangban az alkotmánnyal, s egyes embereket belehajszoltak a problémákba, sőt sokan teljesen tönkrementek miatta, ezért a törvényhozó bizottságot mindenképpen értesíteni akarják követeléseikről. A mezőgazdasági minisztérium a leginkább fellelős a kialakult helyzetért, ugyanis egyáltalán nem veszi figyelembe a kistermelők igényeit, miközben a falvakon való megmaradásukat szorgalmazzák. A pénzügyminisztérium a járulékok megfizettetése és az adósságok behajtása miatt érintett az ügyben, tőlük azt kérik, hogy függesszék fel a lefoglalást, a munkaügyi minisztériumot pedig azért tartják illetékesnek, mert a mezőgazdasági termelők és gazdaságuk fennmaradása a tét, így nekik is elküldték a követeléseiket.