Két és fél hónapig tartott „munkaszüneti” hétvége nélkül a hazai kuttyogatóbajnokság, amely egyúttal nemzetközi is volt, és a magyar bajnokság részét is képezte. Tehát hármas alapú versenysorozatról van szó, a pontozásról és a végeredményekről részleteiben akkor, amikor valamennyi részvevő visszajelez, hogy elfogadta az összesített eredményeket tartalmazó versenydokumentációt. Menet közben ugyanis senki se foglalkozott a részeredményekkel, a pontok halmozásával, azt az adminisztrátorra bízták. Ismerve a részvevőket, továbbra is másodrangúnak fogják tartani a pontszámot. Kuttyogatni akartak, ehhez társaságot kerestek, és terepet találtak hozzá.
A versenysorozat Szarvason, a Hármas-Körösön a II. Vadvízi Kuttyogatóversennyel kezdődött, és a törökbecsei nagyboldogasszonyiként meghirdetettel ért véget. Annak ellenére, hogy nem vagyunk babonásak – éppen mi horgászok volnánk azok? –, meg kell állapítanunk: tizenhárom versenyt pontoztak, de tartottak olyanokat is, amelyeken az elért eredmények, az elfogadott versenyszabályzat értelmében, nem szoroztak/osztottak, és nem adódtak össze. Tehát mégsem tizenhárom. Akár babonásuk vagyunk, akár nem.
A lényeg azonban, hogy ennyi versenyből álló bajnokság párját ritkító az ilyen jellegű megmérettetések sorában. Ez pedig azt (is) jelenti, hogy a világ legnagyobb kuttyogatóverseny-sorozatát hozták tető alá a Kárpát-medence kuttyogatói. Úgy érezzük, szimpla a közlés. De hova ragozzuk tovább? Világelső, a földkerekség legnagyobbja, ekkorát még soha senki…
Ehelyett maradjunk annyiban, hogy a versenyzők barátkoztak, utaztak, ismerkedtek, miközben egy régmúltból eredő harcsafogó módszer hagyományát ápolták… Ennek során fejenként/csapatonként kilométerek ezreit tették meg az utakon, százait vízen. És soha fel nem merült bennük – ha igen, nem mondták –, hogy méreteiben ehhez hasonlót korábban nem produkált senki. Ők nem, mi viszont számoltunk.
Pillanatnyilag ott tartunk, hogy ennek a legeredetibb, kizárólag vadvizekre szorítkozó halfogási módszernek Mi vagyunk a legnagyobb istápolói. A Mi alatt Szerbiát és Magyarországot értjük. Még akkor is, ha a versenyek során színgyarapító gyanánt felbukkant egy-egy román, olasz, német, osztrák... a Drina-vidéken pedig nehezen hovasorolható túlparti. A többiek Kárpát-medenceiek voltak. Ezen belül a fellépők többsége szerbiai, a rendezvények színhelyei úgyszintén. Tehát olyan helyről valók, ahol a kuttyogatás esetleg külön engedéllyel lehetséges, leginkább tilos, és csak rendezvényeken szabad.
Ellentmondásos, hogy az az ország kapott egy világelső rendezvénysorozatot, amely csupán tiltással meg kiskapukkal járult hozzá az egészhez. Az önkormányzatok szimbolikus anyagi és mértéktartóan vállveregető támogatását kivéve mindent a szervező egyesületek és a fellépők hoztak tető alá. És bedobtak az országnak az ablakon egy világelsőséget, amellyel a dolgok pillanatnyi állása szerint nem tud mit kezdeni. A rossz nyelvek szerint egyelőre a betört ablak kárfelbecslésével van elfoglalva.
Komolyra fordítva a szót: Ne kukacoskodjunk! De szögezzük le: Van egy világelső kuttyogatómozgalmunk, amelyhez nem járultunk hozzá semmivel.
Tudjuk, hogy ebben az országban sok minden meredeken áll. De azt is tudjuk, hogy vannak a víz- és halügyekben illetékes minisztériumok. Az előző kormányban – láss csodát! – négy tárca foglalkozott a témakörrel. Azóta már nem is számoljuk őket. De tudjuk, hogy a hónapokkal ezelőtt közvitára került – több irányból bírált – Halászati Törvényt a Ház még nem fogadta el. Ebben a dokumentumtervezetben a kuttyogató „halászezköz”, holott valójában horgászati segédeszköz. Ellentmondásos, hogy ekkora szakmai bukfencet abban az országban vetnek papírra, amelyben a világ legnagyobb kuttyogatómozgalma bontakozott ki.
Mindennek egyenes következménye, hogy a lehetőségek kiaknázása helyett – mint amilyen egy Európa- vagy világbajnokság megszervezése volna, EU-s pénzekkel támogatva –, a témában járatlanok még azt sem vették észre, hogy betört az ablak.
