2024. április 19., péntek

Felgyorsítják az elektronikus egészségügyi könyvecskék kiadását

A nagy megtakarítás lehetősége okán az állam mindent el fog követni annak érdekében, hogy még 2016 vége előtt lecseréljék a jelenlegi papíralapú egészségügyi könyvecskéket elektronikusra – jelentette ki tegnap Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter. Az egészségbiztosításról szóló törvény módosításának parlamenti vitája során a tárcavezető kifejtette, hogy a csere költségeit a polgároknak kell fedezniük, mert a 2010. február 2-án aláírt szerződések mindegyikében a polgárokra hárították e kötelezettséget. A csere a jelenlegi információk szerint 400 dinárba fog kerülni. Az egészségbiztosítási törvény módosítása éppen a könyvecskék cseréjének határidejét halasztja el 2016 végére, annak ugyanis már az idén meg kellett volna történnie az előző előírás szerint.

Az aláírt szerződés értelmében egyébként a Szerbiai Nemzeti Bankot bízta meg a minisztérium hétmillió elektronikus könyvecske elkészítésével, s az intézménynek két év állt a rendelkezésére a 2010-ben kötött szerződéssel összhangban. Lončar közölte, hogy az állam minden határidőn túllépett, a nemzeti bank viszont elköltött hatmillió eurót a kártyák kidolgozásához szükséges nyersanyag beszerzésére. Hamarosan be is perelte az egészségügyi tárcát a határidők tiszteletben tartásának akadályozása miatt. Mostanra végül 1,2 millió könyvecske készült el, melyet ingyenesen fog az állam szétosztani a leghátrányosabb helyzetben élők között – ismertette a miniszter.

Az elektronikus könyvecskéknek köszönhetően egyszerűbb lesz vizsgálatot kérni, időpontot jegyezni, vényt kiállítani. Az európai gyakorlat bizonyította, hogy ezáltal növelhető a betegellátás hatékonysága és csökkenthetők a kiadások.