2024. március 29., péntek

Képzőművészeti életünk kulcsfigurája volt

Ács József 100 elnevezéssel retrospektív kiállítás nyílt Topolyán

Száz éve született Ács József képzőművész, lapunk egykori oszlopos tagja. Az ünnep apropóján a hétvégén szülővárosában retrospektív kiállítás nyílt, mely a Topolyai Múzeumban november 7-éig látogatható. Nem véletlen, hogy november 14-e a vajdasági magyar festészet napja. Ács József, akinek tehetsége és konstruktív munkálkodása hozzájárult a második világháború utáni vajdasági – és azon belül is a magyar – képzőművészet arculatának megformálásához, festészeti, elméleti és szervezői munkássága indokolja, hogy az ő születésnapját jelölték ki a vajdasági magyar festészet napjává.

Ezek a gondolatok dr. Ninkov Kovačev Olga művészettörténésztől származnak, aki a Topolyai Napok 2014 rendezvénysorozat felvezetőjeként megnyitotta az elmúlt hétvégén Ács József retrospektív kiállítását. A művészettörtész hangsúlyozta: születésének 100. évét méltón ünnepli meg és világít rá életművének fontosságára, értékére e retrospektív kiállítás, amely egészében véve nem az első (Ács József első és második retrospektív kiállítására 1967-ben, illetve 1986-ban került sor Újvidéken és Szabadkán), de szülőhelye tekintetében az első ilyen nagyméretű és szakszerű bemutatkozás. Lapunknak nyilatkozva dr. Ninkov K. Olga kifejtette:

– Ács József a jugoszláv művésztelepi mozgalom egyik alapítója és kiemelkedő résztvevője volt. Több vajdasági művésztelep mellett rendszeresen részt vett a zentai (1952-től) és a topolyai (1953-tól), valamint más vajdasági művésztelepen. Festői életműve sokszínű, mert számos festészeti stílust alkalmaz, és több téma foglalkoztatja. Jellemzi a természettudományi érdeklődés, s ezzel együtt a képzőművészet a tudományhoz hasonló kezelése. Vidékünkön ő az egyik úttörője az absztrakt, más szóval nonfiguratív festészetnek. Több képzőművészeti díj létrejöttének volt kezdeményezője, köztük a Nagyapáti Kukac Péter-díjnak, melyet ő maga is megkapott. A Magyar Szó napilapban megjelenő Képzőművészeti Levelezőiskola rovatot vezetve támogatta a fiatal tehetségeket. E sajátos tanfolyam levelező tagjai között találjuk Harkai Imre topolyai építészmérnököt és a népi építészet kutatóját. Festészeti ópusza heterogén és gazdag, mid a stílus, mind a technika és tartalom tekintetében. Képzőművészeti munkásságában végigkövethetők a 20. század második felének festészeti modern törekvései, amelyeket követve maga is kísérletezett és egy autentikus, minden szempontból izgalmas és sokrétű életművet hagyott maga után – fogalmazott a művészettörténész.

A kiállítás a Zentai Városi Múzeum és a Topolyai Múzeum közös kiállítása, szerzője Szarka Mándity Krisztina művészettörténész.

– A Topolyai Múzeum és a Zentai Városi Múzeum gyűjteményéből válogattam, kb. hetven alkotás van ezúttal kiállítva, elsősorban olajfestmények, de található köztük temperával készült műalkotás, akvarellek, továbbá az alkotó néhány rajza, grafikája, vázlata is. A két múzeumban található gyűjtemény sajátosságai, anyaga lehetőséget nyújtott arra, hogy a koncepció megvalósuljon: bemutathassuk az utat, amelyet Ács József a kezdetektől a végéig bejárt. A nagyon széles fejlődési útvonal körvonalazódhat. A Zentai Városi Múzeum gyűjteményébe került műalkotások több helyről, és elsősorban a korábbi periódusból, az 50-es, 60-as évekből származnak, a Topolyai Múzeum gyűjteménye az alkotó későbbi korszakából tartalmaz műalkotásokat. Az előbbi gyűjtemény mindenekelőtt Ács József sógornőjétől, Thiel Tóth Margittól származik, és a művésztelep működése útján is bekerült sok alkotás, Topolyának pedig Ács József két fia, ifj. Ács József és Ács Ferenc adományozta a gyűjteményt – világított rá a Zentai Városi Múzeum művészettörténésze.

A topolyai születésű képzőművész alkotói periódusait bemutató kiállítás megnyitóján Lackovics Károly, a topolyai önkormányzat művelődési kérdésekkel megbízott tanácsnoka mondott köszöntőt, Gazsó Hargita múzeumpedagógus pedig üdvözölte a nagyszámú egybegyűltet. Ács József tiszteletére emlékülést szerveznek Topolyán október 24-én, mely rendezvényen művészettörténészek, képzőművészeti írók értekeznek Ács József munkásságáról – informált Gazsó Hargita, aki a jövőben a kiállításhoz kapcsolódó foglalkozások szervezőjeként, vezetőjeként is szerepet vállal. Mint mondta, leporellót készítettek a kiállításmegnyitó estéjére, de katalógus is készült, amelyet az emlékülésen szeretnének bemutatni. Az Ács József 100 elnevezésű retrospektív kiállítás létrehozását támogatta a Szekeres László Alapítvány, a Magyar Nemzeti Tanács, Topolya község önkormányzata, Zenta község önkormányzata és az Ake Djantar.