2024. április 25., csütörtök

Pankráció a süllyedő hajón

Nem sok aggódni valója van hatalmának megőrzését illetően Aleksandar Vučićnak. Legalábbis az ellenzéki oldalról senki sem veszélyezteti. A Szerb Haladó Párt belső viszonyai, a kormányfő és az államfő közötti esetleges nézetkülönbségek egy másik elemzés részeit képezik majd, ezúttal a sokéves hatalomgyakorlás után ellenzékbe szorult erőkkel foglalkozunk, az ő viselkedésükkel, egymás közti és belső viszonyaikkal, illetve perspektívájukkal.

Jelen pillanatban teljes a bizonytalanság a tartományi parlament erőviszonyainak alakulását illetően, így nem tudni, hogy megmarad-e a demokrata–ligás szövetség megerősítve az új demokratákkal, vagy pedig egyik-másik erő saját érdekeit szem előtt tartva átáll a haladók oldalára. Most vegyük alapul az elmúlt időszak politikai térképét és soroljuk az egykoron európai irányultságú jelenleg polgári ellenzéki erők közé a Demokrata Pártot, a belőle kiszakadt Új Demokrata Pártot, a Liberális Demokrata Pártot, a Vajdasági Szociáldemokrata Ligát és még néhány kisebb erőt, amelyekről súlyuknál fogva itt külön nem teszünk említést.

A Demokrata Párt és holdudvara nem idén márciusban veszítette el hatalmát és került ellenzékbe, hanem még a 2012-es választásokat követően. Az, amivel az idei választásokon szembesült – vagyis, hogy kis híján még az ötszázalékos bejutási küszöböt is alig érték el – igazából visszajelzés volt arról, hogy a párt ennek tényével nemigen szembesült és nem tett semmit annak érdekében, hogy rendezze sorait és megfelelő alternatívája legyen a regnáló hatalomnak. A demokraták a két évvel ezelőtti hatalomvesztést követően úgy gondolták, nemigen kell elemezniük hibáikat, nincs szükség különösebb megújulásra. Egyszerűbb volt mindenért Boris Tadićot kárhoztatni és meneszteni tisztségéből, helyére pedig megválasztani Dragan Đilas akkori belgrádi polgármestert. A technokrata beállítottságú új pártelnök az eltelt időszakban nem tudott mit kezdeni tisztségével, a párt tovább gyengült, sőt időközben ő is elveszítette a fővárost. Mindezek fényében a hiúságában sértett Tadić nem sokkal a márciusi választások előtt igyekezett visszavenni tőle a hatalmat, majd miután ez meghiúsult, elhagyta a DP-t és a választásokra sebtében létrehozta az Új Demokrata Pártot, amelynek egyetlen húzóereje gyakorlatilag ő maga volt. Ennek eredményeképp a parlamentbe bejutott két demokrata párt, harmatgyenge eredménnyel. A demokrata gépezet továbbra is szemet hunyva saját hiányosságai felett és továbbra is autista módon viselkedve, a gyógyulás helyett a felszínesebb megoldást választotta, ezért aztán Đilast is leváltották és a helyére került Bojan Pajtić. Gyakorlatilag az utolsó demokrata, aki még valamiféle hatalommal rendelkezik.

Az egyik legsikeresebb demokrata politikusra, mint egyfajta megmentőre tekintettek a pártban, ám eddig még a talpra állás jelei nem láthatók.

Pajtić egyik oldalon minden erővel igyekszik megőrizni a tartományi hatalmat a haladóktól, másrészt, ideológiáját tekintve meg egyfajta légüres térben tévelyeg. Mára a vajdasági többség körüli huzavona a demokraták elnöke számára egyfajta presztízsharccá vált. Ő maga is tudja, hogy ha megőrzi hatalmát, a haladók kizárásával, akkor azok az államkassza kulcsával a kezükben gyakorlatilag kiüresítik a tartomány működését. Nyilvánvaló, hogy más célja van Pajtićnak ezzel a harccal. Ez az utolsó front, ahol a demokraták még demonstrálhatnak valamiféle erőt, amelyen keresztül szövetségeseket gyűjthetnek, és amelyen keresztül a haladó párt médiában és közéletben való túlzott jelenlétét ellensúlyozhatják és elkezdhetnek valamiféle építkezést. Hogy ezt a csatát nyerik vagy bukják, attól is függ, hogy az új demokraták és a ligások is így gondolkodnak-e, vagy önnön pozíciójukat szem előtt tartva hátat fordítanak neki.

Pajtić másik harcterén, az ideológiai fronton, amely fontosabb, mint az előbbi, azonban nagyobbak a gondok. Ugye, tudjuk, hogy a haladók és a szocialisták már régen „ellopták a sztorit”. Amióta ez a két párt is erőteljesen európai irányultságú és a nacionalista retorika is eltűnt szóhasználatukból, azóta eltűnt az a különbség, amelynek köszönhetően a demokraták és partnereik felismerhetőek voltak. Éppen ezért tekinthető kissé zavarosnak Pajtić néhány megnyilvánulása az utóbbi időben. Először arról beszélt, hogy az európai Szerbia előtt ki kellene építeni egy szerb Szerbiát, majd a napokban azzal vádolta a kormányfőt, hogy az az ország tekintélyét tépázza külföldi fellépéseivel. E mondataival Pajtić pont azoknál talált meg nem értésre, akik az elmúlt 25 évben mindig is a polgári, európai irányultságú erők mellett álltak. Teofil Pančić publicista és a Szabad Európa Rádió nyugat-balkáni szerkesztősége is kritikus hangnemben írtak arról, hogy Pajtić nacionalista retorikával próbál szavazókat toborozni. A helyzet odáig fajult, hogy Pajtić levelezni kezdett ezekkel a médiumokkal, vagyis természetes hátországával, és támadni kezdte őket.

Gyakorlatilag, ha az ellenzéki erők helyzetéről beszélünk, akkor a Demokrata Párt viszonyainak áttekintése tökéletesen illusztrálja azt. Az új demokratákról és a ligáról már beszéltünk, itt van még az LDP, amely márciusban a parlamentből is kijátszotta magát, úgyhogy fennmaradásáért küzd, miközben elnöke, Čedomir Jovanović, mint egy nagy gyerek utazgat a világban, drága autókkal jár és jegesvödör-versenyre hívja ki a szerb celebvilág szereplőit.

Mondom, a haladóknak nem kell tartaniuk az ellenzéktől, mert abban még az sem tudatosodott, mit akar mondani a választóknak, milyen víziót tárna eléjük. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ezen erők esetleges összefogásának már csak az említése micsoda szócsatát vált ki az érintett pártokból. Mindegyik a legerősebbnek érzi magát és mindegyik valamiféle saját identitását félti egy pártszövetségtől. Persze, ha egy pillanatra megállnának és tükörbe néznének, rájönnének, hogy nemigen van itt már mit elveszíteni. Amíg a DP nem rakja rendbe saját dolgait, amíg nem vállalja a felelősséget mindazért, ami bukásához vezetett, és amíg a többiek nem jönnek tisztába saját súlyukkal és egyre fogyó erejüket az egymás közötti „izomtiborkodásokra” pazarolják, addig szépen-lassan elsüllyed a hajó, amin utaznak.