2024. április 19., péntek

A nem az igent jelent

A szebbik nemmel kapcsolatban, egészen más kontextusban szokták emlegetni a címben szereplő mondatot, de mi most a tervezett áramdrágításra gondoltunk akkor, amikor papírra vetettük. Mi történt ugyanis a mögöttünk lévő néhány napban? Az illetékes miniszter, az energiaügyi tárca vezetője Aleksandar Antić szerdán azt nyilatkozta a médiának, hogy meg fog drágulni a villanyáram. Az újságok, érthetően, vezető hírként közölték a nyilatkozatot. Antić nem fogalmazott ennyire szókimondóan, hiszen neki is volt már ideje kitanulni a politikusi iskolát. A kedélyek megnyugtatására előbb arról beszélt, hogy az áremelés csak „minimális lesz”, majd hogy tovább tompítson a kijelentésen, ezt követően arról szónokolt, hogy a rendszeresen fizetőknek járó eddigi kedvezmények megmaradnak, sőt!, azt tervezik, hogy növelik az ingyenes kilowattórák számát, amire a szociálisan rászorulók jogosultak.

Az ember végighallgatva őt már azt gondolhatta, hogy nem is rossz, hanem valami jó történik vele, talán még könnycsepp is megjelent a szeme sarkában a kormány eme jóságos gondoskodásáról hallva.

A szavak mágiája! Az elején kell kifejteni – röviden – a rossz hírt, utána hosszasan kell ecsetelni a jót, hogy semlegesítsük a rossz hír keltette kellemetlen érzést, majd a végére kell hagyni a még jobb hírt, a végkicsengés így átfordul pozitívba – ha elég hosszan beszélt a szónokló.

A modern politikai retorika, az elhitetésnek és a meggyőzésnek ez az ókori görögök által kifejlesztett tudománya így működik, és a leckét jól megtanuló Antić jelesül vizsgázott ebből a sajnálatos módon már nem oktatott tantárgyból szerdai nyilatkozatában. Vagy mégsem?

Úgy tűnik mégsem. Másnap ugyanis cáfolattal állt a sajtó képviselői elé.

Időközben mi történhetett? Nem tudjuk. Volt egy kormányülés, amelyen Antić is jelen volt. Alighanem feletteseitől rossz osztályzatot kaphatott az áramdrágításról szóló nyilatkozat.

Lehet, hogy ez csak az elszabadult újságírói fantázia minden alapot nélkülöző véleménye, az viszont tény, hogy Antić áramdrágítást bejelentő nyilatkozata nagyon rosszul volt időzítve. A pénzügyminiszter a jövő hét elején vagy még a hétvégén fogja nyilvánosságra hozni, hogy mennyit faragnak le a közszférában dolgozók béreiből és a nyugdíjakból. Van itt egy másik dolog is. A munkavállalók épp mostanában kezdik a bőrükön érezni a nemrég elfogadott, a munkaadók érdekeit kiszolgáló új munkatörvény rendelkezéseinek a hatását: így például azt, hogy a holtmunka új elszámolási módszere miatt csökken a fizetésük. Aztán itt van az a félezer vállalat is, amelyeknek az eladását a napokban hirdette meg a Privatizációs Ügynökség. Mindenki tisztában van azzal, hogy csak egy részükre akadhat vevő. Ez pedig azt jelenti, hogy emberek ezrei-tízezrei maradnak hamarosan munka nélkül.

Rossz hírből egy is elég, nemhogy három egyszerre, amit még megtetézünk az áramdrágításról szólóval!

Na, de végül is emelkedik az áram ára, vagy nem? Antić csütörtöki, cáfolatnak szánt nyilatkozatából is az derül ki, hogy meg fog drágulni a létfontosságú energiahordozó. A miniszter ezekkel a szavakkal cáfolt: az áram nem fog megdrágulni rövid időn belül.

Ez pedig tudjuk mit jelent.