Történelmi változást jelent az iszlám szélsőségek harcában, hogy Szíria és Irak területének egy részén (Nagy-Britannia nagyságú területen) Iszlám Állam (IÁ) néven létrejött egy kalifátus. A világsajtó az ezzel járó drámai események ismertetése mellett részben érzékeli ezt a fordulatot is. Legalábbis annak – jobban látható, de éppen ezért felszínesebb – két mozzanatát. Egyrészt ezek a szélsőségek az egyedi (részben öngyilkos) terror fázisából eljutottak oda, hogy hadsereget teremtve államalapításra vállalkozzanak. (Ez a vonatkozás nem is csak Közel-Keleten látszik: a Boko Haram Nigéria északi részén szintén kalifátust hozott létre.) És ez már lehetővé és szükségessé teszi a frontális harcot ellene. Nem is szólva arról, hogy még inkább egyértelművé teszi a helyzetet: eddig ugyanis nehéz volt különbséget tenni a szabadságharc és a terrorizmus között. (Ben Guriont és Makarioszt is terrorista vezérnek tartották, Mandelát csakúgy terrorizmus vádjával ítélték életfogytiglanira.)
Hasonlóan érzékeli a világsajtó ennek a fordulatnak egy mélyebb vonatkozását is. Azt, amivel kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine Zeitung nemcsak azt állapítja meg: „Az, ami nem sikerült Oszama bin Ladennak, sikerült az iraki Abu Bakar Bagdadinak: terrorista államot teremtett”, hanem mindjárt hozzáteszi: „az IÁ valójában ledönti a határt az államok között”, szabályosan átrajzolják a térképet. Ez a vonatkozás ugyanis abból áll, hogy az iszlám szélsőségek vállalkoznak a gyarmaturalom korszaka egyik maradványának a felszámolására: változtatni akarnak azon, hogy a fehér ember uralma – a helyi körülmények ismerete és figyelembevétele nélkül – íróasztal mellett vonta meg a határokat. Így Szíria és Irak határával is törzseket, népeket vágott ketté.
A drámai események zuhataga azonban nem teszi lehetővé, hogy a világsajtó foglalkozzon ezen esemény mélyebb vonatkozásával, azzal, hogy ez az IÁ úgy jelenik meg az európai nemzetállamok előtt, mint egy torzító és nagyító tükör, amelybe ha belenéznek saját múltjuk, sőt részben jelenük torz képét látják. Ennek a kalifátusnak a képviselői nem félig írástudó falusi mullahok, nagyon is tudatában vannak államuk ezen vonatkozásának. (Mintegy 3000 Európából, köztük 900 Franciaországból érkezett harcos is van közöttük, a szerbiai dzsihadisták között már halottak is vannak, Magyarországon most kezdeményezték a parlamenti vizsgálatot tucatnyi magyar részvevővel kapcsolatban.) Ezért vágják oda: mit berzenkednek a keresztények, mi még egyetlen embert sem égettünk el élve, célozva az inkvizíció máglyáira. Holott az „igaz hit” védelmének történelmileg közelebbi példáját nem is említik; a nyugati civilizáció két „igaz hitének” krematóriumait és gulágjait.
Nem is a messzi múlt kísértéséről van szó. (Szent István törvényei szerint is levágták a tolvajnak az orrát, fülét.) Így a kisebbségek elüldözését, irtását sem az IÁ találta ki. Ma már csak néha emlékezünk arra, hogy a mai nemzetek népek beolvasztásával jöttek létre. (Például: egy szlávnak a szászországi választási győzelme emlékeztet arra, hogy a német nemzet kialakulásához „el kellett nyelni” egy egész szláv népet. És mi is csak néha emlékezünk arra, hogy voltak kunok, jászok, besenyők is.) Már az is százéves múlt, hogy a török nemzetállam létrehozása a másfél millió örmény elüldözését, legyilkolását jelentette. Hogy a balkáni háborúkban (a haditudósító Trockij és a szerb demokrata Dimitrije Tucović heves tiltakozását kiváltva) a szerb hadsereg albán falvakat gyújtott fel, hogy a béketárgyalásig megváltoztassa a terület etnikai jellegét. Hogyan teremtettek nemzetállamokat az Osztrák–Magyar Monarchia és az Ottomán Birodalom feldarabolásával? Már közeli múlt, hogy Boszniában hogyan gyilkolták egymást a szerbek, horvátok és bosnyákok, hogy minél nagyobb „etnikailag tiszta” területet teremtsenek maguknak. És a ma történése, hogy az ukrajnai oroszokat nemcsak bombázni lehet, hanem jogos is bombázni, mert Oroszországhoz akarnak tartozni. A keresztények, jazidik, türkmének, kaldeusok, arámiak irtása, elüldözése ennek a torz képe.
A most megalakult Iszlám Állammal kapcsolatban azonban nem is az a leglényegesebb, hogy az emberiség szembenézzen a nemzetállam torz képével. (Itt csak az a különbség, hogy a borzalmak forrását adó fanatizmust nem a nemzet, hanem a borzalmak felfokozását lehetővé tevő vallás táplálja.) Fontosabb levonni a tanulságot, hogy a borzalmak ezen tombolását három dolog is elősegítette. Az egyik még a nemzetállam torz képéhez tartozik. Felfokozva jelentkezett a nemzetállammal járó szörnyűség, hogy ugyanannak a nemzetnek a tagja az egyik országban az „uralkodó nemzet” része, néhány kilométerrel arrébb másodrendű polgár. Maliki iraki miniszterelnök ugyanis szembeállította az országgal a szunnitákat, mert úgy vette: ha a siíták vannak többségben, akkor uralkodniuk is kell, másodrendű, sokszor mellőzött, néha üldözött polgárrá tette a szunnitákat.
A másik két „segítség” már a világpolitikához tartozik. Az egyik: az IÁ-t nemcsak a szaúd-arábiai és katari pénz, hanem az Aszad-rendszer ellen őket támogató Nyugat segítsége erősítette meg. A másik: ezek a dzsihadisták ma már dollármilliárdokkal rendelkeznek, nemcsak a külföldi segítségből, hanem Moszulban milliókat zsákmányoltak, ma már kőolajat adnak el, és minden nehézség nélkül fegyver tudnak vásárolni. (Nem szorulnak az orosz szállítmányokra, mint az ukrajnai oroszok.) Ezen kellene elgondolkodnia a világnak.
