2024. április 20., szombat

Szentkúti búcsú Doroszlón

Kisboldogasszony ünnepének idejére ismét több ezer zarándokot várnak a Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhelyre a szentkúti búcsún. Zarándok Jézus – zarándok egyház – zarándok ember az idei zarándoklat mottója.

Szeptember 7-én bűnbánati liturgiával és gyónási alkalommal indul a program. Később a nap mottójáról mond katekézist ft. Paskó Csaba. Az esti dicséret után msgr. dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök előesti szentmisét szolgáltat, valamint megáldja a járműveket. A görög katolikus liturgiát gyertyás körmenet és örvendetes rózsafüzér követi. A horvát nyelvű szentmise után szentségimádást tartanak a nagybecskereki Stella Maris kórus közreműködésével. A napot virrasztó zsolozsma, népi áhítatosság, rózsafüzér és filmvetítés zárja.

Szeptember 8-án reggel 5 órától fájdalmas rózsafüzérrel, keresztúti áhítatossággal kezdődik a nap. Később reggeli dicséretet és dicsőséges rózsafüzért mondanak. Majd 8 órától szlovák, 8.30-tól horvát, 9 órától német nyelvű szentmise zajlik, 10 órától tartják az ünnepi püspöki nagymisét, amelyet msgr. dr. Beer Miklós váci megyéspüspök vezet. A szentmise után oltáriszentségi körmenet zajlik.

A szentkúti búcsú alkalmával rendezik meg a Bácskai Hordozható Máriák Találkozóját. Beköszöntésük az ünnepi mise előtt történik, részt vesznek a szentmisén és az ünnepi fölvonuláson.