2024. április 25., csütörtök

A jövő luxusterméke

Szinte egyetlen nap sem telik el úgy, hogy ne olvasnék egy olyan hírt, hogy most épp mely településen ihatatlan a csapvíz. Kékalga, nitrit, fonálféreg. Ezek a jelenségek egy globális problémára figyelmeztetnek. A világ ivóvíz-készlete folyamatosan csökken. A nemzetközi felmérések szerint naponta 25 ezren halnak meg vízhiány miatt világszerte, két és fél milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez. Több ország között vita, incidens folyik a vízforrások tulajdonlásával kapcsolatban, vannak olyan országok, amelyek ivóvízimportra szorulnak. A fejlett országokban a fogyasztás megnövekedése, a sokszor indokolatlan, pazarló vízhasználat, részben a környezetet károsan befolyásoló emberi tevékenységek okoznak gondot. Lassan azé lesz a hatalom, aki az édesvizet birtokolja.

A Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet adatai riasztó képet festenek Szerbia, és még inkább Vajdaság ivóvízkészletéről. A 2013. év első félévének elemzése szerint 112 szerbiai település közül 83-nak, vagyis a vizsgált minták 74,10 százalékának volt jó minőségű ivóvize, míg a vajdasági 41 minta közül 7, vagyis 17,07 százaléknak volt jó minőségű. Fizikai-kémiai szempontból 10 szerbiai minta bizonyult elégtelennek, míg a tartományban 8 minta (19,51 százalék) nem megfelelő minőségű. Mikrobiológiai szempontból a szerbiai minták 12,5 százaléka (14 minta), Vajdaságban 7,31 százalék (3 minta) bizonyult nem megfelelőnek. A legsúlyosabb szennyeződés esete akkor lép fel, amikor fizikai-kémiai és mikrobiológiai szempontból is elégtelen minőségű az ivóvíz. Az elemzés eredményei szerint a szerbiai minták 4,06 százaléka (5 minta), és – most mély lélegezett kell vennünk – a vajdasági minták 56,09 százaléka (23 minta) nem volt kielégítő minőségű.

Megfelelő tisztítótechnológia nélkül lassan lehetetlen megfelelő minőségű ivóvízhez jutni. A parti szűrésű kutak esetében a vizet folyókból és tavakból nyerik, de a víz először egy úgynevezett természetes lassú szűrésű folyamaton megy át, ahol a folyóvíz talaj- és kőzetrétegeken csordogál keresztül és eközben megtisztul. Az ilyen módszerrel nyert víz esetében, amennyiben túltelítődik szennyezőanyaggal a szűrőréteg, mezőgazdasági, ipari és kommunális szennyező anyagok jelenhetnek meg, amelyeket az eső mosott bele a folyóba, vagy alacsony vízállásnál a talajvíz szennyezte be a kút szűrőrétegét, de jelentős lehet a különféle kőolajszármazékok előfordulása is, amelyek a hajóforgalom következtében kerültek be a vízbe. A rétegvizek legnagyobb előnye, hogy mélységük miatt általában több vízzáró réteg helyezkedik el felettük. Amennyiben ezeken nincsenek nagyobb sérülések, úgy az ember által okozott szennyezések nem jutnak le a mélyben elhelyezkedő rétegvízbe. A baj csak az, hogy Vajdaság földrajzi elhelyezkedése miatt magas a rétegvizek arzéntartalma. Kémiai szempontból a karsztvizet lehet tekinteni a legjobbnak az ivóvízellátás szempontjából, de sajnálatos módon a karsztvizek egyes vízgyűjtő területein nem fordítanak kellő figyelmet a vízbázis védelmére, a mezőgazdasági munkálatok, ipari tevékenységek következtében szennyeződések, például nitrát is kerülhet bele. Végezetül a mezőgazdasági és ipari szennyezés miatt a talajvizeink mára már katasztrofális állapotba kerültek, így nem használjuk őket ivóvízellátásra, az udvarban lévő kutakat ma jobbára csak szennyvíztárolásra használjuk. Ha valamelyik vízbázist talajvíz éri, akkor szinte azonnal mikroorganizmusok fertőzik meg a vizet. A bajt tetőzi, hogy egyes vízművek nincsenek megfelelő szűrési technológiával ellátva és jobbára csak klórral „fertőtlenítik” a vizet.

Az adatok szerint Szerbiában több mint 4 ezer illegális szemétlerakóhely van, sok ezek közül vízparton, vagy vízhez közel helyezkedik el. Csatornázás terén sem állunk jól, 2,5 millió szerbiai háztartás csupán fele van szennyvízelvezető csatornához kötve. Sok esetben pedig hiába van valakihez bekötve a szennyvízelvezető csatorna, a szennyvizet nem megfelelő technológiákkal, vagy nem is kezelik és így engedik vissza a természetbe, vízfolyásba, vagy tóba. Az adatok szerint 365 millió köbméter szennyvíz 14 százalékát, vagyis 51 millió köbméternyit tisztítanak meg előírások szerint. Az ipari létesítmények egy része évtizedek óta ügyet sem vet arra, hova és hogyan szabadul meg a szennyvíztől, de a mezőgazdaságban használt műtrágyák is belemosódnak a vízbázisokba. A helyzet: katasztrofális.

Saját nemtörődésünk vezetett ide, ahol tartunk. Kereshetünk számtalan bűnbakot, jogosan szót emelhetünk a politikusok, a vízművek igazgatói ellen, de a mai állapot hosszú évtizedek eredménye, vagyis a folytonos szennyezésnek, a megelőzés figyelmen kívül hagyásának, a probléma szőnyeg alá söprésének, a megfelelő technológiákba történő befektetés hiányának és néhány esetben a megfelelő karbantartás hiányának tudható be. Az arzén kiszűrésére léteznek technológiák, csak pénzbe kerülnek. Mindig valami fontosabb a víznél. A kilencvenes években a háborúk, ezt követően a magukat kiskirálynak gondoló politikusok harácsolása, Koszovó és még sorolhatnánk. Az ivóvíz pedig lassan luxustermékké válik.