2024. április 19., péntek

Pénz és támogatás Németországból

A csatlakozási tárgyalások lezárása előtt Szerbiának el kell ismernie Koszovó függetlenségét, nyomatékosították sokadszorra Berlinben

Aleksandar Vučić szerb kormányfő már tegnap Berlinbe utazott, ahol a ma megtartandó Nyugat-Balkán elnevezésű konferenciát megelőzően Németország gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszterével találkozott. Az elemzők úgy vélik, a konferencia nemcsak a megbékélés, hanem a gazdasági fejlődés tekintetében is kiemelkedő lehetőség a régió országai számára. Németország a konferenciával a régió országainak európai integrációval kapcsolatos lelkesedését kívánja fokozni, értékelte Predrag Simić egyetemi tanár. A hatalmi SPD képviselőinek nyilatkozataiból az is kiderül, hogy ez a párt sokkal engedékenyebben tekint Szerbia európai integrációs folyamatára, mint a szintén hatalmi CDU, amely az elmúlt években szigorú hangnemben fogalmazta meg Szerbiával szembeni elvárásait.

A Gerhard Müller német gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszterrel folytatott beszélgetést követően Vučić elégedetten nyilatkozta a sajtónak, hogy a megfelelő emberrel tárgyalt. A beszélgetés kiemelkedően fontos volt Szerbia számára, mondta a szerb miniszterelnök.

– Kedvezményes hitel és vissza nem térítendő támogatás formájában Németország 140 millió euróval kívánja támogatni Szerbiát. A szóban forgó összeg év végéig érkezhet meg. Ezenfelül az energetika, a kommunális szolgáltatások és a mezőgazdaság területéről is beszélgettünk. Oktatási és a fiatalokat érintő projektumok tekintetében szintén Németország segítségét kértem. Müller miniszternek beszámoltam arról, hogy az elmúlt öt hónapban havi szinten sikerült csökkentenünk a munkanélküliséget az országban. A fiatalok helyzete azonban továbbra sem javult. Szeretnénk megoldást találni az oktatási rendszer átalakítására, hogy a fiatalok már az iskolákból kikerülvén készen álljanak a versengésre a munkaerőpiacon. Ehhez elengedhetetlen Németország segítsége – magyarázta Vučić.

A konferencián, amelyen Németország és az EU tisztségviselői mellett a régió országainak miniszterelnökei és küldöttségei vesznek részt, Szerbiát Vučić, Ivica Dačić külügyminiszter és Dušan Vujović pénzügyminiszter képviselik.

HITRE VAN SZÜKSÉG

Josip Juratovic, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) horvát származású parlamenti képviselője meg van győződve arról, hogy a Nyugat-Balkán országai csak egységesen képesek elindulni a gazdasági és infrastrukturális fejlődés útján. A berlini konferenciát egyebek mellett Sigmar Gabriel, Németország kormányfő-helyettese, gazdasági és energetikai minisztere nyitja meg, aki úgy véli, hogy geopolitikai szempontból a Nyugat-Balkán kulcsfontosságú az energetikai és infrastrukturális projektumok tekintetében, magyarázta Juratovic.

– Sajnálatos, hogy a gazdasági válság a Nyugat-Balkán országaiban a polgárok mindennapjaivá vált. Nem szabad megengedni, hogy az alapvető emberi szükségletek lassan elérhetetlen luxussá váljanak. A konferencia lehetőség a régió országvezetői számára, hogy találkozzanak egymással, eszmecserét folytassanak, megosszák egymással tapasztalataikat, illetve ötleteiket. Bízom abban, hogy ilyen módon ismét felébred a szebb jövőbe vetett hit, és a régióban megerősödik a béke, illetve a stabilitás – fogalmazott Juratovic.

KOSZOVÓ ELISMERÉSE MEGKERÜLHETETLEN

Dietmar Nietan, aki szintén az SPD képviselője a német Bundestagban, a németországi politikai körökből gyakran elhangzó elvárást nyomatékosította, hogy a csatlakozási tárgyalások lezárása előtt Szerbiának el kell ismernie Koszovó függetlenségét. Ez legkorábban öt év múlva történhet meg, fűzte hozzá Nietan.

– Bár a német politikai körökben egyesek azt szeretnék, ha Szerbia minél előbb elismerné Koszovó függetlenségét, ez a lépés csakis a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok teljes normalizálódását követően történhet meg, miután a felek közelebb kerültek egymáshoz. Akármelyik politikai opció is lesz hatalmon Szerbiában öt vagy hat év múlva, azt egy megkerülhetetlen választás elő állítja majd az EU: az ország vagy feltételek nélkül elismeri Koszovó függetlenségét, vagy nem csatlakozhat az EU-hoz. Az SPD Szerbiával kapcsolatos álláspontja konstruktívabb, mint a CDU bizonyos képviselőié. Számunkra a folyamat a fontos, és nem az, hogy Szerbia mikor teljesíti Németország hét feltételét – magyarázta Nietan.

Az ukrajnai válsághoz kapcsolódóan a szociáldemokrata politikus elmondta, Szerbia nem köteles csatlakozni az EU Oroszországgal szemben foganatosított szankcióihoz. Arrogáns lenne, ha bárki ilyesmit várna el Szerbiától, értékelte Nietan. A Szerbia és az Oroszország közötti kiváló kapcsolatokból az EU-nak akár haszna is származhat, hiszen megtörténhet, hogy éppen Szerbia segít majd Oroszországnak és az uniónak az egymás közötti kommunikáció megnyitásában, mondta. Nietan szerint az sem lenne problematikus, ha Szerbia kihasználná az uniós mezőgazdasági termékekre elrendelt orosz embargót. Ezt csak azok ellenzik, akik egyébként sem támogatják Szerbia csatlakozását az EU-hoz, véli Nietan.

LELKESEDÉSFOKOZÓ

A Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Karának professzora, Predrag Simić, hiszi, hogy a konferenciával Németország a Nyugat-Balkán európai integrációs törekvéseit kívánja támogatni és fokozni az ezzel kapcsolatos lelkesedést a régió országaiban. Simić arról is meg van győződve, hogy a Szerbia és Németország közötti gazdasági együttműködés egyre csak erősödik majd a jövőben. A konferencián az is biztosan szóba kerül, hogy Szerbia miért nem vezet be szankcióikat Oroszországgal szemben, fejtette ki Simić, majd hozzátette: az, hogy Szerbia mennyire maradhat semleges ebben a témában, java részt éppen Németországtól függ.

– Németország 2000-ben Zágrábban megígérte a Nyugat-Balkán országainak, hogy mindegyikük csatlakozhat az EU-hoz. Most az integrációval kapcsolatos, csökkenő lelkesedést kívánják fokozni. Angela Merkel kancellár új erővel és elánnal kívánja feltölteni a régió országainak vezetőit. Nem hivatalos értesülések szerint Németország nagyjából 1,6 milliárd eurót szán a Nyugat-Balkán országainak, ennek kellene lennie a csalinak, amely miatt a régió országai várhatóan ismét komolyabban állnak majd hozzá az európai integrációhoz. Ezenkívül a konferencia arra is tökéletes lehetőség, hogy fokozódjon a régió országai közötti együttműködés, amely az évek során meglehetősen megakadt – taglalta Simić.

Az elemző abban is bízik, hogy Vučić és a német gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszter, valamint a Világbank képviselői közötti találkozók mentén Szerbia előrelépésre számíthat a gazdaság területén.