2024. március 28., csütörtök

„Vozi, Miško!”

Drámai kötéltánc, lehetetlen küldetés vagy rendkívüli új esély? Nem tudhatjuk pontosan, minek nevezhetnénk az utóbbi időben kifejtett szerbiai kormányzati erőfeszítéseket. Nem tudhatjuk, mi vár ránk a világpolitikai fejlemények alakulásának tükrében. Olyan folyamatok zajlanak, amelyek a szerb gazdaság jövőbeli helyzetét döntően befolyásolják. A már évtizedek óta jóformán csak gyengélkedő gazdaságunk most valóban hatalmas kihívásokkal nézhet szembe. Oda jutottunk, hogy mára már egy kisebb almatermelőnek is külpolitikai tanácsadót kell alkalmazni, ha a termelését óhajtja megtervezni. Könnyen megtörténhet azonban, hogy még egy szakavatott külpolitikai szakértő sem tudna megbízható és főleg nem tudna használható tanácsokkal szolgálni a jövő üzletpolitikáját illetően.

A Szabad Európa Rádió kommentárja szerint a szerb vezetők elképesztő politikai színvakságról tesznek tanúbizonyságot, miután a legapróbb jelét sem mutatják annak, hogy megértenék: az orosz szankciókból származó előnyök kihasználását Európa nem nézi jó szemmel. Miközben a csúcsvezetés arról beszél, figyelembe veszi Európa ajánlásait, és igyekszik fokozatosan összehangolni külpolitikáját az uniós elvárásokkal, addig a mezőgazdasági miniszter Moszkvába utazott, hogy tárgyaljon a szerbiai agrártermékek kiviteli kvótájának növeléséről. A kereskedelmi miniszter pedig azt nyilatkozza, hogy akár 10–30 százalékkal is növelhetnénk kivitelünket Oroszországba az előállt helyzetnek köszönhetően. Az ukrán válságnak korántsem látszik a vége. A Nyugat és Oroszország között ismét hidegháborús hangulat uralkodott el. Elemzők szerint Vučić azért folytathatja az „EU is, Oroszország is” politikát, mert az EU mindaddig szemet huny felette, és elintézi egy „ejnye-ejnyével”, amíg Szerbia nem „melegíti fel” a koszovói problémát. Egyébként is – vélik londoni elemzők – nehéz elítélni Szerbiát azért, ha csekély mértékben megnöveli az alma kivitelét Oroszországba, miközben a franciák hadihajót szállítanak ugyanoda.

Jelenleg mintegy 40 szerbiai konzorcium rendelkezik exportengedéllyel az Orosz Föderációba. Oroszország jelezte, hogy készen áll gyorsított eljárásban további legalább 30 vagy annál is több szerb konzorcium számára exportengedélyeket kiadni, ha a szerb fél készen áll felelősséget vállalni ezen cégek oroszországi gazdasági tevékenységéért.

„Az orosz embargó az EU-s mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekre egyedülállóan jó lehetőséget teremtett Szerbia részére, ha képes szavatolni az oroszok által elvárt magas minőségű szabványok és szabályok betartását” – nyilatkozta a mezőgazdasági miniszter (asszony). Az elmúlt egy év alatt az élelmiszer-kereskedelem Szerbia és Oroszország között elérte a 270 millió dolláros szintet. A szerb kereskedelmi miniszter szerint a szint elérheti a 300 milliót, míg az orosz mezőgazdasági miniszter már félmilliárd dolláros szintről beszélt.

Az ország aktuális vezetőségének most valóban nagyon nehéz és specifikus a helyzete. Kevésbé valószínű, de nem zárható ki továbbra sem, hogy az ebben a rovatban már így nevezett „testcselről” van szó, ami sportkifejezéssel azt jelenti, hogy a játékos elindul az egyik irányban, de előre megfontolt szándékkal, hiszen tudja, hogy végül mégis a másik oldalon szeretne „elmenni”. Csupán az ellenfél megtévesztése miatt veszi fel a kezdeti irányt. Reménykedhetünk vagy egyben izgulhatunk is? Mert mi van, ha mégsem tudatos testcselekről van szó, hanem rögtönzésről vagy valóban krónikus politikai színvakságról, ahogyan a Szabad Európa Rádió fogalmazott? Ha tudatos és jól megfontolt lépésekről van szó, akkor sem biztos, hogy túl sok jóra számíthatunk, hiszen nem tudhatjuk, milyen irányt vesznek a dolgok. Befolyásunk a világpolitika fejleményeinek alakításában csekély. Ezúttal még csak ok-okozati tényezőként sem említheti senki Szerbiát, mint pl. az I. világháború kitörése előtt.

Az ukrán válság előidézéséhez valószínűsíthetően még a háttérből sem járultunk hozzá semmilyen formában. De ha nem tudatos, elvszerű politikáról van szó, akkor miről? Az embernek akaratlanul is a legendás Ki énekel ott? (Ko to tamo peva?) című film jut az eszébe. A filmben az utasok a világpolitika eseményein vitatkoznak, miközben a rozoga autóbuszt az Aleksandar Berček által megszemélyesített „szimpatikusan naiv” figura – egy apja által kötött fogadás miatt – bekötött szemmel, vakon kormányozza. Sajnos a helyzet annyi kockázatot rejt magában, hogy majdnem ugyanolyan rizikós lehet a tudatos kormányzás, mint a bekötött szemmel történő vezetés. Sajnos végül még a nyílt, őszinte és következetes viszonyulás is kevésnek bizonyulhat. Ha a filmbeli hasonlatoknál akarunk maradni, ez esetben különösen érvényes a legendás Keresztapa című filmben elhangzott, mára szállóigévé vált mondat: It’s not personal, It’s Strictly Business (Ez most nem személyes dolgokról, hanem szigorúan az üzletről szól).