2024. március 29., péntek

Bedőlt a Tisza

A tűzoltók mentettek ki három lakót, sérülés nem történt

Vasárnap hatalmas robaj kíséretében Nagybecskereken összedőlt az egykori Tisza kávéház épületének (Dr. Zoran Đinđic-tér 1.) egy része – szerencsére senki sem sérült meg. Három lakót a tűzoltók mentettek ki az épületből, mivel leszakadt a lépcsőház egy része is. Nem tudni még, hogy mi volt a házomlás pontos oka, amit elsősorban az épület korában és elhanyagolt állapotában kell keresni. Másrészt, az épületben egy éve felújítási munkálatok zajlanak, aminek szintén lehet köze a történtekhez. Olyat is hallani, hogy valójában az épület kéménye dőlt le, amely magával rántotta a mennyezetet és az épület egy részét.

A lakókat kiköltöztették, akik közül az egyik idős személy a Gerontológiai Központba került, a többiek a rokonoknál találtak ideiglenes szállást. Az épületet – melyet tegnap a kommunális rendőrök őriztek – lekapcsolták a villanyhálózatról, nem működnek a benne levő irodák sem.

Az épület a XIX. század második felében épült és állami védelem alatt állt. Az eset iróniája, hogy ebben az épületben van (volt?) irodája a Műemlékvédő Intézetnek is. Egy évtizeddel ezelőtt már leszakadt az épület erkélye, akkor súlyosan megsérült egy ügyvéd.

Szerencse, hogy a házomlás vasárnap történt, így az épületben levő irodákban és üzletekben nem tartózkodtak és nem sérült meg senki. Milan Jovanov, a nagybecskereki kommunális rendőrség helyettes vezetője közölte, hogy két emeleti lakás dőlt össze. Leszakadt a padlástér egy része, amely az emeleti konstrukcióval együtt az épület földszinti részébe zuhant, amelyben egykor a Tisza kávéház működött. Három lakót a tűzoltóknak csak úgy sikerült kimenekíteniük, hogy rést ütöttek a folyosó falán. Az anyagi kár nagy, és a helyreállítási munkálatok megszervezése nyilván fejtörést okoz majd, mert az épületnek mintegy 15 tulajdonosa van (köztük van Nagybecskerek Város is), akiknek a többsége az elmúlt időszakban vajmi keveset fordított az épület karbantartására. Ebben a pillanatban senki sem tudja megjósolni, hogy mi lesz az egykori Takarékpénztár épületének további sorsa. Egyébként a Magyar Szónak az egykori irodája is ebben az épületben volt.

Nagybecskerek központjában másfél év alatt több épület összedőlt, közben szaporodik az erősen megrongált, elhanyagolt, düledező épületek száma. Nem túlzás mondani, hogy lassan már mindenki a saját felelősségére sétál végig a Béga menti város főutcáján. Tavaly januárban az Aleksandar Karađorđević 40. szám alatti épület egy része rádőlt a szomszédos adóhivatal irodájára, ahol ügyfélfogadás is van, de szerencsére az eset nem munkaidőben történt, így nem történt sérülés. Alig két hónappal később beszakadt az Aleksandar Karađorđević 26. szám alatti épület teteje is, amelynek lakóit és a bérlőit szerencsére már korábban kilakoltatták.

Az összedőlt épületekkel azóta csak annyi történt, hogy – a járókelők biztonsága érdekében – elkerítették őket. Mivel állami védelem alatt vannak, lebontani nem lehet őket. Felújításra viszont a városnak nincsen pénze.