2024. április 20., szombat

Régi tisztálkodási kellékek kiállítása

„Meg is mosakodjál, meg is törölközzél” címmel pénteken este szépszámú érdeklődő jelenlétében, a temerini Lukijan Mušicki Művelődési és Tájékoztatási Központ galériájában megnyílt a zentai Városi Múzeum néprajzi gyűjteményében és más gyűjteményekben fellelhető XX. századi tisztálkodási kellékekből álló kiállítás. Nagyabonyi Ágnes, a kiállítás rendezője ismertetőjében elmondta, hogy a tisztálkodással kapcsolatos tárgyak és a pannókon bemutatott fotók nagy része a keresztény vallás két jeles ünnepe, a karácsony és a húsvét köré csoportosultak. Az volt a cél, hogy a látogatókkal megismertessék azokat a ma már múzeumi tárgyakat, amelyeket még szüleink, nagyszüleink is használtak, de a mai fiatalok már nem ismernek. A fotókon ugyancsak tisztálkodással kapcsolatos motívumok láthatók. A kiállítási anyag egy része a temerini I. helyi közösség helytörténelmi gyűjteményének és a tájház anyagából való. A műsorban a kiállítás anyagához kapcsolódóan közreműködött a Szirmai Károly MME Recefice csoportja. A kiállítást Ágoston Mária, a Művelődési és Tájékoztatási Központ igazgatónője nyitotta meg.