2024. április 19., péntek

Közel fél évszázada a fiatalok szellemi életének középpontjában

Külhoni Magyarságért Díjat kapott a Középiskolások Művészeti Vetélkedője

Óbecsén immáron negyvenhét esztendeje rendezik meg minden év áprilisában a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét, a KMV-t, amely számos fiatalnak jelent hatalmas élményt s egyben erőpróbát, bulit és nem utolsósorban ugródeszkát a későbbi karrierjükhöz. A vetélkedő során a fiatalok irodalmi, beszédművészeti, szín- és filmművészeti, néptánc és népzenei, néprajzi, képzőművészeti, illetve műfordítói kategóriákban nevezhetnek. A színvonal évről évre nő, ahogyan maga a rendezvény is, amelynek kulturális értéke szinte felbecsülhetetlen.

A KMV az elmúlt csaknem öt évtized alatt gyökeret vert, a vajdasági művelődési élet egyik kiemelkedő rendezvénye. A középiskolások körében a KMV fogalomnak számít. Az óbecsei döntőn részt venni óriási sikernek számít, hát még ha a győztesek között szerepelhet valaki. S vannak, akik évről évre győztesek. Ők azok, akiknek a nevével később a színházakban, a lapok hasábjain, vagy a könyvek fedelén, a kiállításokon, a hangversenyeken stb. találkozhatunk. A KMV felnövekvő értelmiségünk egyik olyan találkozóhelye, ahol a legkiválóbbak jönnek össze évről évre, s mutatják be, mit alkottak, mit tudnak. A KMV a héten Magyarország miniszterelnökétől megkapta a Külhoni Magyarságért Díjat. Ennek kapcsán kérdeztük a KMV elnökét, Szilágyi Miklóst.

Mivel érdemelte ki a KMV a Külhoni Magyarságért Díjat?

– A Középiskolások Művészeti Vetélkedője a vajdasági magyar közösségért tett erőfeszítéséért, a nemzeti önazonosság megtartásáért és fejlesztéséért kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat Magyarország miniszterelnökétől. A díjról Semjén Zsolt azt mondta, hogy „az annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek megőrzik és továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg”. A díjat azok kapják meg, akik a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági életben kiemelkedő tevékenységet végeznek. A Középiskolások Művészeti Vetélkedője olyan regionális szintű vetélkedő, amelyhez hasonló nincs a szélesebb környezetünkben sem. Vajdaság magyar ajkú középiskolásai a KMV-n a legkülönfélébb művészeti ágakban tudnak versengeni, melyek mind egy vetélkedőben összpontosulnak.

Elnökként hogyan látod, milyen utat járt be ez a vetélkedő az elmúlt években, és hol tart jelenleg?

Szilágyi Miklós vette át a díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkártól

Szilágyi Miklós vette át a díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkártól

– Nyolcadik éve vagyok a KMV elnöke. A nyolc év alatt is rengeteget változott, mint ahogy az ezt megelőző negyven évben is. Új kategóriákkal bővült a rendezvény és mindig megpróbált fiatalos, üde és modern maradni. A nyolc év legfontosabb lépése a KMV népszerűsítése volt, melynek részeként meglátogattuk a vajdasági magyar iskolákat, hogy személyesen találkozzunk a jövendőbeli versenyzőinkkel, reklámfilmeket és rádiós reklámot készítettünk. A modern technikának köszönhetően erőteljesen megjelentünk a közösségi hálókon, s mára már az a legerősebb kommunikációs csövünk. Ezen kívül természetesen az első naptól igyekeztünk a tanárokkal jó kapcsolatot kialakítani, mert nélkülük nem is lenne KMV.

Szerinted mennyire meghatározó a fiatalok szellemi életében az, amit a KMV képvisel?

– Ezt talán tőlük kellene megkérdezni. Azok a fiatalok, akik részt vesznek a KMV-n, általában mindaddig vissza is térnek hozzánk, míg el nem hagyják a középiskolát. A velük való párbeszédből és az előző generációkkal való kommunikációból is az derül ki, hogy a KMV résztvevői nagy örömmel gondolnak vissza azokra a napokra, amelyeket a KMV egy-egy rendezvényén töltöttek.

Sok olyan győztesetek volt már, akik később tudták kamatoztatni az ott felmutatott tudásukat, tehetségüket?

– Igen. Több olyan versenyző volt a majdnem fél évszázados vetélkedő történelmében, aki zenész, műsorvezető, színész, újságíró, rendező, operatőr, fordító lett, és akinek a „művészeti gyökerei” a KMV-hez köthetőek. Ezen kívül számos olyan közéleti személyiség is van, aki nem a művészetben folytatta a pályafutását, de nagy szeretettel gondol vissza a KMV-s évekre.

Idén hány versenyzőtök volt? Lehet-e számbeli vagy akár minőségbeli gyarapodásról beszélni?

– Az utóbbi években állandósulni látszik a 600–650 versenyző, ezzel nagyon meg vagyunk elégedve. Minőségbeli gyarapodásról is beszélhetünk, mivel úgy érezzük, nagyon jót tesz a diákok szakmai fejlődésében az, hogy szabadon kérdezhetnek a zsűri tagjaitól, így értékes kritikákkal gazdagodhatnak. Ezen kívül egyre több diák tölti velünk az óbecsei döntő mindhárom napját, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a diákok jól érzik magukat nálunk.

Vannak-e változtatási terveitek a jövőre nézve? Merre fejlődhet(ne) még a rendezvény?

– Szeretnénk állami szintre emelni a KMV-t, ami azt jelentené, hogy a hivatalos állami versenynaptárban is szerepelne a vetélkedő. Ez a tanároknak és nekünk is jobb lenne, s ezen kívül intenzíven dolgoznánk azon is hogy a különböző egyetemeken és akadémiákon plusz pontot jelentsen a KMV-n való részvétel. Folyamatosan dolgozunk azon is, hogy a különböző díjak egyre minőségesebbé váljanak (táborozás, professzionális magazinokra való előfizetés, képzések, stb.). Ambiciózus tervünk még a KMV monográfiájának elkészítése, mely felölné a fél évszázados KMV történetét.