2024. április 20., szombat
ÚSZÁS

Szilágyi két századmásodpercre volt az Eb-éremtől

Négy magyarországi érem született a szombati versenynapon

Az óbecsei Szilágyi Csaba 27,50 másodperces időeredménnyel a negyedik helyen ért célba 50 méter mellen a berlini úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A szerbiai versenyző a második legjobb idővel jutott a döntőbe, ahol nem tudta megismételni a selejtezőben (27,25 mp) és az elődöntőben (27,33 mp) nyújtott teljesítményét, azonban így is csak két századmásodpercre volt az éremtől, mivel a harmadik helyezett szlovén Damir Dugonjić 27,48 másodperc alatt teljesítette a távot. Az aranyérem az elődöntőben világcsúcsot (26,62 mp) úszó brit Adam Peatyé lett (27,00 mp), míg a dobogó második fokára a litván Titenis Giedrius (27,34 mp) állhatott fel.

* * *

Négy érmet, három ezüstöt és egy bronzot szereztek a magyarok a berlini úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján: Kapás Boglárka 1500 méter gyorson, Cseh László 100 méter pillangón, Hosszú Katinka pedig 200 méter gyorson végzett másodikként, míg Balog Gábor 200 méter háton lett harmadik.

A magyar finalisták közül elsőként Kapás (16:03.04 p) csapott a célba ezüstöt érően úgy, hogy a másfél kilométer folyamán csaknem minden pozícióban megfordult. Egészen pontosan a BVSC úszója, aki Berlinben már nyert két bronzérmet, a nyolcadikról feljőve jutott el a második helyig, amit tovább javítani már nem tudott, viszont nagyon is magabiztosan tartott meg.
Éremért jöttem ma is, még az arany is felsejlett, de a spanyol lány erősebb volt - nyilatkozta Kapás Boglárka. - Tudatosan kezdtem a szokásosnál lassabban, így épült fel a taktikám, hogy fokozatosan gyorsítok, s amíg lehet, az elején tartalékolok, hogy minél tovább kitartson az erőm. Összességében örülök, hogy a 800 gyorsnak és a gyorsváltónak a bronza után 1500-on is meglett az érem, ezúttal egy ezüst.
Méghozzá a magyar úszósport 70. Eb-ezüstérme volt ez normál - vagyis 50 méteres - medencében, kevéssel később meglett a 71. és 72. is. Előbb Cseh László, a 200 méter vegyes itteni Európa-bajnoka csapott célba másodikként (51.89 másodperc) 100 méter pillangón egészen bravúros hajrával - pocsék első ötven métert követően.
- Azt hittem, hogy jó rajt után kellőképpen gyors is vagyok, aztán kiderült, hogy nem így van, de a második ötvennel, s a hajrával elégedett vagyok. Viszont nyilvánvalóan többet kell gyakorolnom ezt a számot is év közben, hogy meglegyen a kellő tapasztalat itt is - tette hozzá a szokásos önkritikát ezúttal sem mellőzve.
A szombat harmadik magyar ezüstérmét Hosszú Katinka (1:56.69 perc)  nyakába akasztották a 200 méteres gyorsúszás döntőjének eredményhirdetésekor. Az ő medálja is sportághistóriai értékű darab, mivel az Eb-k 1926 óta íródó történetében Hosszú szerezte meg a magyar úszás kereken 200. normálmedencés medálját.
- Bevallom, pici csalódást éreztem a 200 gyors ezüstje miatt - mesélte a ceremóniát követően. - De aztán ráébredtem, hogy soha nem úsztam döntőt nagy bajnokságon ebben a számban. Meg hát az a Pellegrini győzött, aki mégiscsak a világcsúcstartó, szóval megnyugodtam, most már úgy ítélem meg, hogy erre a második helyre büszke lehetek.
A sorból "kilógva" nem ezüstöt, hanem bronzot szerzett Balog Gábor 200 méter háton (1:57.42 perc), ám az ő teljesítménye volt az egyik legkellemesebb meglepetése a napnak. Ráadásul ő érdemelte ki a magyar úszás 50. Európa-bajnoki bronzát.
- Ezért jöttem Berlinbe, hogy érmes legyek! - mondta Balog. - Titkon nagyon bíztam benne, de nem akartam elkiabálni, az Eb előtt inkább csak annyit mondtam, ha kérdeztek, hogy az 1-4. helyek egyikére várom magam. Bronz lett belőle, nagyon boldog vagyok.
A dunaújvárosi versenyző hozzáfűzte, hogy legutóbb 2008-ban állt dobogón, amikor ezüstöt nyert az ifjúsági Európa-bajnokságon.
- Nemzetközi felnőttversenyen azonban nem volt érmem. Legalábbis máig nem...