2024. április 19., péntek

Augusztusban megszűnik a tévé-előfizetés

A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) megkezdte a polgárok nem törlesztett villanyszámláinak kényszermegfizettetését. Az EPS Snabdevanje, a Villanygazsdaság ellátási részlege mintegy százezer polgár tartozását készül behajtani, azokét, akik 2013 novembere óta nem egyenlítették ki a számlájukat. Függetlenül attól, mekkora összegről van szó, az adósok a tartozás összegén és a rá vonatkozó kamaton kívül kötelesek lesznek megfizetni a végrehajtás költségeit is. Ezek a költségek maximum 30 000 dináros tartozás esetén 4200 dinárt tesznek ki, ha ennél nagyobb hátraléka van valakinek, a végrehajtási illeték is emelkedik a Hivatalos Közlönyben megjelentetett árjegyzék szerint.

Az EPS a közleményében emlékeztet arra, hogy a közszolgálati médiumokról szóló törvény hatályba lépésével 2014 augusztusától kezdve nem kell előfizetni az SZRTV-re. A júliusi tartozást az SZRTV-előfizetésre az augusztusban kézbesített villanyszámlán még a szokásos módon feltüntetik, az augusztusi villanyszámlán pedig, amelyet majd szeptemberben kézbesítenek, értesítést találhatnak a fogyasztók a tévé-előfizetéssel kapcsolatos esetleges tartozásukról, és a Szerbiai RTV folyószámlaszámát is feltüntetik, amelyre befizethetik adósságukat – áll az EPS közleményében.