2024. március 29., péntek

A felzárkóztatás az oktatással kezdődik

Vajdaságnak a roma közösség inklúzióját megcélzó projektuma példaértékű lehet Európában is

A Nyári Akadémia második napján a Tartományi Képviselőház nagytermében Branislav Bugarski tartományi régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár szólt elsőként az Európai Régiók Közgyűlése (AER) rendezvényén, majd Monica Carlsson, a svédországi Norrbotten tartomány képviselője és egyben az AER alelnökének a roma közösségek képviselőinek felzárkóztatására tett állami kísérletekről szóló beszámolója váltott ki hosszúra nyúló párbeszédet.

Az alelnök beszélt a svédországi roma populáció múlt század első felében történt szociális, oktatási és kulturális kirekesztettségéről, továbbá a roma közösséget érintő sterilizációkról, a csecsemők édesanyjuktól való elszakításáról, és mindazokról az állami intézkedésekről, melyek ellehetetlenítették a romák életét és a társadalomba való beolvadásukat.

Mint mondta, az utóbbi évtizedekben komoly erőfeszítések történnek a svéd állam irányából, elkészült a Roma stratégia, mely egyenlő esélyeket nyújt számukra az oktatásban, a munkavállalásban, az állandó lakhely kialakításában, a szociális- és betegbiztosítási rendszerbe való bekapcsolódásban, valamint kultúrájuk ápolásában és a szabad nyelvhasználatban, de mindezek ellenére lassan történik az inklúzió. Svédországban nagyszámú roma közösség él, becslések szerint 50 000-től 100 000-re tehető a számuk (nincs pontos létszám, mert az uniós népszámlálási adatok nem térnek ki a nemzeti és felekezeti hovatartozásra).

A tanácskozás részvevői felszólalásukban hozzátették, az EU tagállamai évi szinten összesen 180 milliárd eurót irányoznak elő a roma közösségek számára, de függetlenül attól, hogy megvan a pénz, hiányzik a jó ötlet, elképzelés és egyáltalán az érdeklődés.

Branislav Bugarski felszólalásában hozzátette, Vajdaságban a roma közösségek felzárkóztatására nagy hangsúlyt helyezett a tartományi vezetés, és a megoldást az oktatásban látta, ami eredményeként manapság számos roma nem csupán középiskolai végzettséggel, hanem egyetemi diplomával is rendelkezik.

– A tartományi oktatási és művelődési titkárság hét évvel ezelőtt projektumot indított a roma diákok középiskolai tanulmányainak serkentésére és 850 ösztöndíjat osztott ki. Az eredmények már tapasztalhatók, mert míg 2007-ben a diákok 25 százaléka iratkozott ki menet közben az iskolából, egy évre rá 10 százaléka szóródott el, addig napjainkban alig 4 százalékuk gondolja úgy, hogy nem érdemes érettségizni. Emellett a szóban forgó diákok sokkal jobb tanulmányi eredményeket mutattak fel, mint azt gondolták volna – tette hozzá felszólalásában az oktatási titkárság munkatársa.

Monica Carlsson példaértékűnek tartotta a vajdasági projektumot, és a tartományi oktatási titkárság segítségét kérte ennek a gyakorlatnak az unióban való alkalmazására.

A tanácskozást követően Branislav Bugarski a svédországi Nordland régió képviselőivel beszélgetett közös projektumokban való részvételekről, a kölcsönös tapasztalatcserékről, valamint arról, miként segíthetnének a vajdasági üzletembereknek, hogy termékeiket valamely régióban forgalmazzák, és hogy akad-e újabb külföldi beruházó, aki befektetésével újfent igazolná, hogy az országban Vajdaság még mindig élvonalban van a külföldi tőkeberuházások tekintetében.

A nap folyamán Bojan Pajtić tartományi kormányfő Hande Özsan Bozatli asszony, az Európai Régiók Közgyűlésének elnökét fogadta.

Az AER képviselői a tegnapi délutánt Antalfalván töltötték, ahol az identitás megőrzése a multikulturális környezetben témára tartottak előadásokat, és műhelymunka keretében helyi kézművességi fortélyokat ismerhettek meg.