2024. április 26., péntek

„Jó, de mennyibe kerül egy kávé?”

Szerbiában a lakosság 17 százaléka írástudatlan, tehát nem tudja elolvasni a gyógyszerhez mellékelt tájékoztatót, vagy az utcán, a boltokban a feliratokat, a hivatalokban a legegyszerűbb formanyomtatványt sem tudja kitölteni, és például voksolni sem tud egy szavazáson. A minap közzétett adatok szerint a szerbiai lakosság másik 23 százaléka csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Tehát, a népesség 40 százalékának nincs semmiféle szakképesítése. Lesújtó adat, főképp, ha egyes vélemények szerint a XXI. században már alapkövetelmény, hogy egy munkavállaló tudjon gépkocsit vezetni, tudja használni az internetet és 2-3 nyelven beszéljen. Lehet, hogy ez túlzásnak tűnik, de ahogy mondani szokták, van benne valami.

Szerbiában a probléma ott kezdődik, hogy a gyerekek 5 százalékát be sem íratják az általános iskola első osztályába. A rendelkezésre álló adatok alapján nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk: egy-egy generáció 10–15 százaléka nem fejezi be az általános iskolát, vagy azért, mert soha át sem lépte az iskola küszöbét, vagy azért, mert „útközben” otthagyta az iskolát (a szakemberek szerint különösen a negyedik osztály végén nagy a lemorzsolódás). És aki kimarad, az lemarad, tehát sokan felnőtt fejjel pótolják az elmulasztottakat. Ám Szerbiában jelenleg mindössze 13 felnőttek általános iskolája működik, ami a fenti adatok tükrében édeskevés. A Második esély projekt keretében még 70 helyen nyílik meg a felnőttek általános iskolája, és kapnak esélyt azok, akik rádöbbentek, szükség van az általános iskola befejezésére ahhoz, hogy utána valamilyen szakképesítést szerezzenek, mert e nélkül nem boldogulhatnak.

Persze, az iskolai végzettség nem garancia az írástudásra, arra, hogy valaki a legegyszerűbb írott szövegeket képes lenne megérteni, vagy az alapvető matematikai műveleteket használni tudja a gyakorlatban. A rejtett analfabetizmus veszélyesebb. A szerbiai 15 évesek körében 30–35 százalék között van a funkcionális analfabéták aránya. Erre a legszemléletesebben a 2012-es PISA-mérések mutattak rá. A PISA-felmérés három területen vizsgálja a 15 éves tanulók alapképességeit: szövegértésben, matematikában és természettudományban. (Nagy baj, hogy a minisztériumi illetékesek az elmúlt években elbaltázták a szerbiai diákok 2015-ös PISA-felmérésen való részvételét, tehát azok kimaradnak ebből.)

A kutatók szerint érdekes, hogy amíg a környezet az analfabetizmust nem tolerálja, a funkcionális analfabetizmust viszont igen. Manapság elsősorban a televíziónak köszönhetően viszonylag jó nyelvi kompetencia és nem lebecsülendő ismeretanyag, illetve általános tájékozottság érhető el írás-olvasás nélkül. A szóbeli megnyilvánulások alapján a környezet gyakran nem is veszi észre ezeknél az embereknél, hogy funkcionális analfabéták.

Az elemi számolási képesség az összeadást, a kivonást, a szorzást és az osztást jelenti, sőt esetleg egy egyszerűbb százalékszámítást. Ha valakinek ezzel problémái vannak, akkor egy bevásárlás közben nem tudja összeadni, hogy amiket a kosarába tett, mennyibe kerül. Nemrégiben az egyik pincér mesélte, találkozott olyan egyetemista lányokkal is, akik megittak két kávét, és amikor fizetéskor azt mondta nekik, hogy 240 dinár lesz, egyikük visszakérdezett, hogy „jó, de mennyibe kerül egy kávé?” Ha ezt nem tudja, akkor hogyan tudja kiszámítani például azt, érdemes-e kölcsönt felvennie a bank által kínált feltételek mellett?

A PISA-teszelésen a rangsort az ázsiai országok vezetik, mintha kibérelték volna az első helyeket. A 2012-es felmérésen Vietnam a 17. helyen végzett – a 65 ország közül! – megelőzve számos fejlett európai országot is, Szerbiáról és a környező országokról nem is szólva. Egy magyar oktatáskutató nagyon szellemesen megjegyezte: jelenleg Vietnam papucsot gyárt, Európa e részén személygépkocsikat szerelnek össze. Ha nem csipkedjük magunkat, hogy felzárkóztassuk oktatási rendszerünket, néhány év múlva megfordul a világ, és Vietnam műszaki eszközöket gyárt majd, mi pedig papucsot, mert csak arra leszünk képesek.