2024. március 29., péntek

Bűnvádi feljelentés a sofőr ellen

A csütörtökön felborult török autóbusz utasai közül hárman továbbra is kórházban vannak

A szabadkai rendőrség pénteken a közlekedésbiztonság ellen elkövetett minősített bűncselekmény miatt bűnvádi feljelentést tett a török sofőr ellen, aki a csütörtökön hajnalban a Szabadka–Újvidék autópálya csantavéri szakaszán felborult autóbuszt vezette. A balesetben egy ötven év körüli nő életét veszítette, 37 utas pedig megsérült. Ketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Az utasok meg vannak róla győződve, hogy a sofőr elaludt vezetés közben és azért veszítette el uralmát a gépjármű felett, amely leszaladt az útról, majd ezt követően felborult.

Arslan Hajrit, a török rendszámtáblájú autóbusz sofőrjét továbbra is a Szabadkai Közkórházban kezelik, a Szabadkai Ügyészség azután hallgathatja ki, ha ezt egészségi állapota megengedi, nyilatkozta Livija Panić, a szabadkai ügyész első helyettese, mondván, hogy az esetleges előzetes letartóztatás elrendeléséről is csak azt követően dönthet az ügyészség, miután kihallgatta a férfit. A Nyugat-Európába tartó autóbusz utasainak többségét tanúként még csütörtökön kihallgatta az ügyészség, kivéve azt a három személyt, akik továbbra is kórházi kezelésre szorulnak, részletezte Panić.