2024. március 29., péntek

Felborult egy autóbusz Topolyánál

Egy személy életét vesztette

A Szabadka–Újvidék autópálya Topolya és Csantavér közötti szakaszán csütörtök hajnalban felborult egy török rendszámtáblájú autóbusz. A balesetben egy ötven év körüli nő életét veszítette, harmincheten pedig megsérültek, egyebek mellett a sofőr is. Ketten délután még életveszélyes állapotban voltak. A sérülteket a szabadkai Közkórházban látták el, nagyobb részük már csütörtökön távozhatott az intézményből. A baleset akkor történt, amikor az autóbusz, egyelőre megerősítetlen okok miatt, leszaladt az útról és felborult. Az utasok benyomása az, hogy az autóbusz sofőrje elaludt vezetés közben. Az autóbusz a szerb–magyar országhatár felé tartott. A helyszínelést a Szabadkai Ügyészség ügyésze és a szabadkai rendőrparancsnokság közlekedési részlegének munkatársai végezték el.

Az utasok elmondták, hogy Nyugat-Európába indultak, idegenforgalmi célból. A baleset pillanatában legtöbben aludtak, az ütés ereje és az ébren lévő utasok sikolya ébresztette fel őket. Az egyik utas azt mondta, bár aludt, mégis úgy hiszi, hogy a sofőr elszenderült, mivel az autópálya szóban forgó szakasza jó, ezért szerinte más oka nem lehetett a balesetnek.

Branislav Rankov, a Szabadkai Ügyészség ügyésze közölte, hogy a sofőrt akkor hallgatják ki, amikor a kórház munkatársai ezt jóváhagyják, mivel a férfi nemcsak sérüléseket szerzett, hanem szívbeteg is. Így egyelőre azt sem tudni, hogy a sofőr hosszabb ideig marad-e a kórházban, vagy előzetes letartóztatásba és fogdába kerül, magyarázta Rankov, mondván, hogy az autóbusz összes utasát kihallgatják. Az ügyész értesülései szerint a török kormány repülőgépet küld az utasokért.