2024. március 28., csütörtök
OROM

Zenei és családi programok

Malomfesztivál és Oromi Napok egy helyen, egyazon hétvégén

A jelenleg is tartó oromi Malomfesztivál pénteken nyitotta meg kapuit, hogy magyarországi és hazai fellépőkkel szórakoztassa a közönséget, elsősorban természetesen a fiatalokat. A szervezők összekötötték az eseményt az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Oromi Napokkal, amelyre vasárnap kerül sor, és elmaradhatatlan családi programokkal, illetve főzőversennyel várja vendégeit.

A mai és a vasárnapi program a következő: ma (szombaton) 17 órakor fórumbeszélgetés lesz, amelynek címe „Should I stay, or should I go”, témája pedig a fiatalok és az őket érintő migráció kérdése. Ezután 19 órától balkáni virtussal fűszerezett South Park bábjátékot tekinthetnek meg a látogatók, 20 órakor pedig a Tisza Menti Gyermekfilharmónia koncertjével indul az est. Őket követi 21 órától a Wooden Ambulance zenekar, majd a helyi erőket képviselő Lábos Electric Orchestra fellépésének első felvonása 22.30-tól. Utána következik drMáriás és zenekara, a Tudósok 23.30-tól, majd ismét a Lábos Electric Orchestra lép színpadra éjjel 1 órától. A továbbra is bulizni vágyóknak DJ Chrono & Ascoolom, valamint Bobby Shepherd szolgáltatja a talpalávalót 2.30-tól.

Mindemellett a fesztiválozókat a szombaton is ingyenes medencehasználat és ingyenes kemping várja, továbbá képzőművészeti tárlat a szélmalom gyomrában, képzőművészeti installációk, kirakodóvásár, lovas felvonulás, íjászbemutató, csapatjátékok, valamint élő fényfestés a szegedi Fényszigor jóvoltából.

Szombatra a belépődíj 250 dinár, de a 12 év alattiaknak és az oromi lakosoknak az egész rendezvény ingyenes. A szombati nap kísérőrendezvénye emellett a magyarkanizsai Nagy-Sagmeister Borászatban a könyvbemutatóval egybekötött borkóstoló 18.30-tól, melynek során Barlog Károly író, kritikus beszélget drMáriással új könyvéről, A balkáni tahóról.

Vasárnap kerül sor a IX. Oromi Napokra, amely szintén gazdag programokkal vár kicsiket és nagyokat. 8 órától veszi kezdetét a főzőverseny, 9-től a gyermekvetélkedőkre lehet nevezni a fiatalabbaknak, 11 órától pedig old timer járművek felvonulását és kiállítását lehet megtekinteni. A főzőverseny eredményhirdetése 13.30-kor lesz, és természetesen pörköltet is lehet majd fogyasztani a helyszínen 250 dináros adagonkénti áron. Mindemellett a rendezvényt kirakodóvásár, lacikonyha, trambulin, csillámtetkó, arcfestés, illetve az elmaradhatatlan vattacukor és a kürtőskalács teszi majd még élvezetesebbé.