2024. március 28., csütörtök
KAJAK-KENU

Öt magyar, két szerbiai érem

A szerbiai versenyzők 16 év után állhattak világbajnokságon dobogóra olimpiai számban

A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérmet, a szerbiai kajakosok pedig két bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombat délelőtti döntőiben.

Az első helyet – címét megvédve – a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű kajak négyes szerezte 500 méteren, míg a szintén kajakos Csipes Tamara második lett 1000 méteren.
A kenus Vajda Attila ugyancsak címvédőként – egy kizárás után – harmadikként zárt egy kilométeren, ezen a távon ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakos duó, valamint a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid és Sarudi Pál alkotta kenu négyes.

Csipes Tamara: Gondoltam, hogy az új-zélandi lány jól fog menni, különösen ebben a brutális hátszélben. Nem azért vagyok csalódott, mert második lettem, hanem mert így lettem második, ahogy. Ezer méteres versenyben az utolsó tíz méteren előztek meg, ez eléggé fájó. Éreztem, hogy nagyon rajtam van, de nem gondoltam, hogy megelőz. Fáj a vereség, bár nagyon jó pályát mentem.


 Vajda Attila: Azt hittem, ötödik lettem, utána szóltak, hogy menjek mérlegelni, mert harmadik vagyok. Hogy hogyan lettem ötödikből harmadik, azzal nem foglalkozom. Fenomenális, nagyon örülök ennek a bronzéremnek, ahogy minden éremnek! Egy elvesztett versenyből dobogó lett.

Vass András: Úgy mentünk, hogy a végére maradjon tartalék, ez sikerült is. A második 250 méterünk nem olyan lett, amilyennek akartuk, de 500-tól nagyon jöttünk, összeállt a mozgásunk és végig bírtuk a tempót. Sajnáljuk, hogy minimális különbséggel lemaradtunk az ezüstről, de nem vagyunk csalódottak. Sarudi Pali csak a verseny után árulta el, hogy az utóbbi két napban kicsit betegeskedett, úgyhogy neki és edzőnknek, Ludasi Róbertnek köszönjük ezt a bronzot. Palinak egyébként holnap lesz a 31. születésnapja, más ajándékot nem is vettünk neki.

Medveczky Erika: Örültünk volna, ha sikerül megszereznünk a második helyet, de természetesen elégedettek vagyunk a bronzéremmel is. Elég küzdelmes hét áll mögöttünk, úgy érzem, kihoztuk magunkból a maximumot.

Ružičić-Benedek Dalma és Csipes Tamara (fotó: MTI)

Ružičić-Benedek Dalma és Csipes Tamara (fotó: MTI)

Szerbiának két hajója jutott be az A-döntőbe, s mindkettő (bronz)érmes lett: K-1 1000 méteren Ružičić-Benedek Dalma állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Ružičić-Benedeket az új-zélandi Hatton és a magyarországi Csipes előzte meg. Szintén az egy kilométeres távon a Marko Tomičević-Vladimir Torubarov kettes 3:09,857 perces eredménnyel harmadikként ért célba a szlovák Vlček-Tarr és az ausztrál Wallace-Tame mögött. Szerbia 16 év után nyert érmet világbajnokságon olyan távon, amely szerepel az olimpiai programban. 1998-ban Mićo és Stjepan Janić Jugoszlávia zászlaja alatt állhatott fel a dobogó második fokára (K-2 1000 m).

Vajda ezüst-, Csay bronzérmes

Szombat délután a kenus Vajda Attila második, a kajakos Csay Renáta pedig harmadik lett 5000 méteren.

Vajda és nagy riválisa, a német Sebastian Brendel már az első néhány száz méter után kivált a mezőnyből, s csakúgy, mint egy hónapja a németországi Eb-n, innentől kezdve különversenyt vívtak az elsőségért. Többnyire a szegediek olimpiai és világbajnoka vezetett, az utolsó kör felénél azonban Brendel állt az élre. Vajda ugyan megpróbált tapadni az ellenfélre, s a hajrában mindent elkövetett, hogy befogja, végül azonban - hasonlóan az Eb-hez és a tavalyi vb-hez - ezúttal is másodikként ért célba, s megint a németé lett az arany. A magyar kenust a kontinensviadalon utólag kizárták, most azonban nem volt szabálytalanság, s az 1000 méteren szerzett délelőtti bronz után átvehette a hosszú távú döntő ezüstérmét.
- Nagyon elégedett vagyok a vb-szereplésemmel. Nem lehet mindig nyerni, s az, hogy két éremmel térhetek haza, boldogsággal tölt el – nyilatkozott Vajda Attila.
A tavaly ugyancsak vb-ezüstérmes Csay Renáta végig az élbolyban haladt, jól helyezkedett, s az utolsó körben megpróbált az élre törni, de ez nem sikerült neki. A brit Louisa Sawers közben megelőzte az addig vezető, Eb-ezüstérmes fehérorosz Marina Litvincsukot, Csay pedig elment a német Melanie Gebhardt mellett, s ez is maradt a befutási sorrend: Sawers győzött Litvincsuk és Csay előtt.
- Ha tudtam volna, hogy a brit lány ilyen gyors, máshogy taktikázom az utolsó körben. Ennek ellenére határtalanul elégedett vagyok a bronzéremmel. Még nincs vége a szezonomnak, szeptemberben jön számomra a maratoni vb – mondta Csay Renáta.