2024. március 29., péntek

Járdát építenek és kátyúkat foltoznak Szenttamáson

Szenttamáson az új járdák építésére 2014-ben összesen 2 millió dinárt irányoztak elő. Jovan Tutorov, a községi tanács infrastruktúrával és a település kommunális rendezésével megbízott tanácsosa elmondta, hogy a község mindhárom településén folyamatosak az ezzel kapcsolatos beruházások.

– A legtöbb helyen a járdák téglából készültek, amelyek idővel tönkrementek, de a régi betonjárdák felújítására is nagy szükség van. A nyár folyamán a Szkopjei utca legkritikusabb szakaszán mintegy 150 méteren épült ki új gyalogjárda. A beruházás értéke 295 000 dinár, ami azt jelenti, hogy idén még 1,7 millió dinár maradt erre a célra. A következő szakaszban azokat az elkezdett járdai munkálatokat fejezik be, amelyeket a legutóbbi választások alkalmával elkezdtek, és amelyekre már megvannak a kész projektumok. Bízom benne, hogy az elkövetkező években is sikerül a községnek biztosítani legalább ekkora összeget új járdák építésére – mondta a tanácsos.

– Ami a község területén lévő utak karbantartását illeti, tudvalevő, hogy a megnövekedett forgalom továbbá az időjárás miatt az aszfalton kátyúk keletkeztek, ezeket a lyukakat szükség szerint ideiglenesen betömjük. A kátyúzásra szánt összeg sajnos idén eléggé korlátozott, csak 720 000 dinárt tudtunk rá elkülöníteni. Tudni kell viszont, hogy a múlt évben erre a célra mintegy 3,5 millió dinárt költöttünk. Először a település egyik legkritikusabb utcáját foltoztuk, ez pedig a vásártérre vezető a hídtól a nejlon piacig terjedő szakasz, azaz a Popovača utca egy része, de tervben van még az Önkéntes utcában lévő kátyúk szanálása is. Fontos kiemelni, hogy a Popovača utca említett szakaszán csak ideiglenesen oldottuk meg a problémát, ugyanis itt az út mintegy 15–20 centiméterrel lejjebb van az utca szintjétől, ami azt jelenti, hogy az esővíz, illetve télen a hó és a latyak is nagyban károsítja az aszfaltot, hiszen a víznek egyszerűen nincs hova lefolynia. Ezen a részen még esővíz-elvezető árok sincs. A községnek van ugyan egy kész projektuma, amellyel a fenti gondokat tartósan meg lehetne oldani, de a kivitelezés megközelítőleg 16 millió dinárba kerülne, és ezt a pénzt sajnos egyelőre nincs honnan előteremteni. Vannak viszont pályázati lehetőségek, úgy a tartományi mint más források irányába, és remélem, hogy ha előbb nem, akkor jövőre sikerül rendbe hozni a Popovača utcát – mondta Jovan Tutorov.