2024. április 20., szombat
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

A bolgár bajnok kiejtette a Partizant

A 3. selejtezőkör jelentette a végállomást a belgrádi fekete-fehéreknek a Bajnokok Ligája 2014/2015-ös idényében, a szerb bajnoki második ugyanis a razgradi 0:0 után 2:2-es döntetlent játszott a bolgár bajnok Ludogorec ellen a belgrádi visszavágón, és a vendégek idegenbeli gólokkal továbbjutottak a selejtezők rájátszásába. A Partizan az Európa-liga rájátszásában folytatja, a tét a második számú európai kupasorozat csoportkörébe jutás.

A fekete-fehér együttes az utóbbi hat évben ötödször áll meg a BL-selejtezők harmadik körében, a két ciprusi gárda, az APOEL és az AEL, illetve a belga Genk mellett a bolgár Ludogorec immár második évben egymás után jelentett áthághatatlan akadályt. Tavaly kettős vereséggel (1:2, 0:1) esett ki a Partizan szerda esti ellenfelével szemben, ezúttal ugyan veretlenül megúszta a párharcot, de a helyzet ugyanaz, újabb BL-csoportkört játszanak majd szerbiai csapat nélkül.

A vendégegyüttes kezdte jobban a találkozót, Marcelinho 19. és 21. percben szerzett góljával kétgólos előnybe került, de Petar Škuletić 30. és 35. percben elért duplájával a Partizan egalizált, és úgy nézett ki, hogy ha lendületben marad, a maga javára fordíthatja a találkozót. Arról, hogy nem így történt, nagyrészt Nikola Trajković és forrófejűsége tehet, a Partizan játékosa ugyanis a 41. percben labda nélküli szituációban arcon csapta Roman Bezjakot, és megérdemelten piros lapot kapott, csapatát nagy slamasztikában hagyva. Škuletić szerint minden esélyük meglett volna a győzelemre, ha nem kerülnek emberhátrányba: Trajković bocsánatot kért, tisztában van vele, mekkora butaságot követett el. Biztos, hogy ha tizenegyen maradunk, megfordítottuk volna az eredményt.”

Marko Nikolić, a Partizan edzője szerint is a kiállítás volt a mérkőzés döntő mozzanata: Felemásan kezdtük a találkozót, amiért két góllal kegyetlenül megbüntettek bennünket. Remekül jöttünk vissza a meccsbe, adtunk két gólt. Minden mellettünk szólt, de Trajković kiállítása eldöntötte a mérkőzést. Kiestünk, miközben veretlenek maradtunk a párharcban. Többet érdemeltünk.”

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, visszavágók: Partizan–Ludogorec 2:2 (Škuletić 30., 35., ill. Marcelinho 19., 21.) – továbbjutott: a Ludogorec 2:2-es összesítéssel, idegenben lőtt gólokkal, Malmö–Sparta Praha 2:0 – tj.: a Malmö 4:4-gyel, idegenben lőtt gólokkal, Sheriff–Slovan Bratislava 0:0 – tj.: a Slovan 2:1-gyel, Steaua Bucureşti–Aktobe 2:1 – tj.: a Steaua 4:3-mal, Zenit–AEL 3:0 – tj.: a Zenit 3:1-gyel, Salzburg–Qarabag 2:0 – tj.: a Salzburg 3:2-vel, APOEL–Helsinki 2:0 – tj.: az APOEL 4:2-vel, København–Dnyipro 2:0 – tj.: a København 2:0-val, Beşiktaş–Feyenoord 3:1 – tj.: a Beşiktaş 5:2-vel, Dinamo Zagreb–Aalborg 0:2 – tj.: az Aalborg 2:1-gyel, Celtic–Legia Warszawa 0:2 – tj.: a Legia 6:1-gyel.