2024. március 29., péntek

Temeriniek a Törzsi Gyűlésen

Hunor Íjászegyesület Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényén

Az idén nyáron augusztus 8-ától 10-éig Bugacon rendezik meg a Kurultajt, azaz a Magyar Törzsi Gyűlést, amely néhány esztendő alatt a Kárpát-medence és Európa legnagyobb hagyományőrző és lovasrendezvénye lett. Megálmodója, Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar–turán Alapítvány kuratóriumi elnöke tavaly Temerinben járt és előadást tartott a sztyeppei magyar múltról, majd ajándékként egy nagyméretű, tizenkét személyes kazah–magyar jurtát adott át a temerini Hunor Hagyományőrző Íjászegyesületnek.

Törteli László, a Hunor Hagyományőrző Íjászegyesület alelnöke elmondta, hogy a Magyar–turán Szövetség ősök napi ajándékáról van szó. A rendezvényen ugyanis részt vett a Hunor Hagyományőrző Íjászegyesület is, és elnyerte a szervezők tetszését. Bugacon egyik évben a Kurultajt rendezik meg, amely az összes hun és türk tudatú nemzet közös nagy ünnepe, míg a másikban az Ősök Napját, amely inkább a Kárpát-medencei magyarság hagyományaira és nagy őseinek emlékére összpontosít, és főleg a magyar hagyományokat bemutató emlékünnep.

Beszélgetőtársunk azt is elmondta, hogy nagyban készülnek a Kurultajon való részvételre, és részt vállaltak a tábor megszervezésének munkában is.

– Arra kért bennünket a Magyar–turán Alapítvány, hogy ha tudunk, menjünk el pár nappal korábban, és segítsünk a táborállításnál. Szívesen teszünk eleget a felkérésnek. A rendezvények pénteken kezdődnek, mi pedig már szerdán elmegyünk, segítünk a szervezőknek, majd részt veszünk a programokban, és maradunk hétfőn is, hogy segédkezzünk a táborbontásnál. Úgy véljük, hogy ha már a Magyar–turán Szövetség megtisztelt bennünket azzal, hogy egy jurtát kaptunk tőlük ajándékba, akkor úgy illik, hogy segítsünk nekik abban, amiben tudunk, ez esetben a táborállításban.

– Úgy terveztük, hogy 11-en megyünk, szerdán délután felállítjuk a temerini jurtát, ezzel megoldódik az elszállásolásunk, ezt követően pedig segédkezünk a jurtatábor kialakításában is. Három-négy gyakorlott ember jó egy óra alatt képes felállítani a jurtát. A régi világban általában egy családnak 4-5 méter átmérőjű volt a jurtája, amiben 6-8-an fértek el, a miénknek 6,5 méter az átmérője, több mint tízen elférnek benne.

– Szigorú szabályai vannak annak, hogy milyen viseletben, milyen fegyverzettel, milyen lóval lehet részt venni a seregszemlén. Felemelő látvány lesz, amint több száz lovas honfoglalás kori, hun kori ruhában, szép lovakon, méltóságteljesen bevonul és bemutatót tart. A Kurultaj egyik legnagyobb ereje ugyanakkor a sokféleség. Folyamatosan történik valami. Előadások, bemutatók, kiállítások, koncertek, de sok mindent ki is lehet próbálni. Lehet íjazni, lovagolni, régi ruhákat próbálni. A Hunor a már megszokott viseletben vesz részt a felvonuláson.

A szervezők sok ezer látogatóra számítanak. Összesen száztizenegy hagyományőrző csoport közreműködésével 27 nemzet – azeri, avar, baskír, bolgár, balkár, burját, csuvas, gagauz, kabard, karacsáj, karakalpak, kazak, kazakisztáni madjar, kirgiz, kumik, mongol, nogaj, üzbég, üzbegisztáni madzsar, tatár, török, tuvai, türkmén, ujgur, yakut, magyar – képviselője találkozik a bugaci pusztán. Három napon át ez a település lesz a türk–hun világ központja.