2024. április 20., szombat
KÉZILABDA

Pastor és Krivokapić is hosszabbított

A Pick Szeged trénere és másodedzője, Juan Carlos Pastor és Marko Krivokapić is meghosszabbította a szerződését. A két szakember 2+1 éves megállapodást írt alá.

Már tavasz óta egyeztettünk Juan Carlos Pastorral és Marko Krivokapićtyal. A két tréner egy éve érkezett a csapatunkhoz, akkor 2+2 éves megállapodást írtak alá, ebből egy év letelt. Ezt most sikerült módosítanunk, így 2+1 éves kontraktust kötöttünk, ez azt jelenti, hogy 2016-ig biztosan a csapatnál maradnak, és reméljük, hogy az 1 éves opció is életbe lép. Mit ismert, a spanyol szakember nemcsak a felnőttcsapat munkájáért felel a 2014–2015-ös idényben, hanem a teljes utánpótlást felügyeli, ő lett a Pick Szeged szakmai igazgatója is – nyilatkozta a pickhandball.hu-nak Szögi Nándor, a Pick Kézilabda Zrt. operatív vezetője.