2024. április 19., péntek
AGROŽIV

A községháza zárlatával fenyegetőznek

A csődbe jutott bégaszentgyörgyi (žitištei) Agroživ baromfifeldolgozó kompánia dolgozói tegnap bejelentették, hogy zárlat alá veszik a községházát, és ellehetetlenítik a helyi önkormányzat működését, ha annak vezetői nem nzđjtanak segítséget problémáik megoldásában.

Az ország legnagyobb baromfivágóhídjának munka nélkül maradt dolgozói immár 12. hete sztrájkolnak, követelve az elmaradt bérek kifizetését és a szociális program meghozatalát a munka nélkül maradt dolgozók számára. A tiltakozásban részt vett egyik 55 éves munkásnő a napokban agyvérzésben elhunyt.

A csődbe jutott kompániát nemrég a MibrasBG kompánia bérelte ki, és jóslatok szerint legfeljebb 450–500 dolgozót szándékozik foglalkoztatni az eddigi 1200 helyett. Jelenleg az Agroživ 170 dolgozója kapott ideiglenesen munkát (rajtuk kívül még mintegy száz személyt alkalmaztak, akik a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálatban voltak nyilvántartva). Ugyanakkor bizonytalan az Agroživ többi nyolcszáz dolgozójának a sorsa.

Jovica Katić, a Függetlenség Szakszervezet vállalati vezetője és a sztrájkbizottság elnöke közölte, hogy a tiltakozást addig folytatják, amíg Mitar Vučurević, a község polgármestere nem segít nekik abban, hogy eljussanak a köztársasági illetékesekhez problémáik megoldása érdekében. Az elmaradt bérek és a szociális program meghozatala mellett azt is követelik, hogy állapítsák meg, kinek a hibájából jutott koldusbotra a bégaszentgyörgyi baromfivágóhíd, amely a közelmúltig az ország szükségleteinek 80 százalékát fdezte. Ebben a tiltakozók szerint meg kell állapítani a kompánia vezetőségének felelősségét is.

Az Agroživ tulajdonosa 2010 óta a Srbijagas, amelynek vezérigazgatója, Dušan Bajatović többször bírálta a bégaszentgyörgyi kompánia vezetőségét, és kifogásolta a dolgozók magas számát is. Emiatt állami felülvizsgálót küldött a kompánia ügyvitelének kivizsgálására. A napokban közölt hírek egyike az volt, hogy a Srbijagasban is késnek a fizetések.