2024. március 28., csütörtök

Mire jó a függő cinege fészke?

XXIV. Öko-camp a Topolyai-tó partján – Az esős időjárás nem hátráltatta a munkát

Július 28-a és augusztus 2-a között zajlott a Topolyai-tó partján lévő egykori Kiss Lajos-kastély mellett a huszonnegyedik Öko-camp. A szervező ez alkalommal is a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület volt.

Madarászok akcióban (Fotó: Benedek Miklós)

Madarászok akcióban (Fotó: Benedek Miklós)

Mint azt Harkai Ákostól, az Arcus elnökétől, a tábor vezetőjétől megtudtuk, az eseményen huszonkilencen vettek részt, a vezetőséggel kiegészülve a teljes létszám negyvenegy fő volt, ami az utóbbi éveket figyelembe véve átlagosnak mondható. A legtöbben Topolyáról és környékéről, de Újvidékről, Pirosról, sőt ketten Észak-Magyarországról érkeztek. Az életkor tekintetében is vegyes az összetétel, a nyolcévestől kezdve az egyetemi hallgatóig mindegyik korosztály megtalálható volt. Ezek egy része visszatérő vendég, de szerencsére az idén is vannak új érdeklődők. Négy szakcsoportban dolgoztak és tanultak a táborozók, mégpedig a madarász, a rovartani, a herpetológiai és a környezettudományi csoportban. A táborvezető elmondása szerint körülbelül mindegyik csoportban ugyanannyian jelentkeztek, azzal a kiegészítéssel, hogy „a környezettudományi csoportban inkább az idősebbek vettek részt, hisz itt komolyabb kémiai és biológiai tudásra tehettek szert, ezenkívül a környezetvédelmi problémák átbeszélése, és amennyire lehet, a lehetséges megoldások megvitatása került terítékre”. A programokat az eddigi években jól bevált módszer alapján állították össze. Minden nap a késő délutáni órákban egy másfél órás előadásra került sor, ebből egy óra az ún. nagy előadás volt, a fennmaradó fél óra pedig a kiselőadás. Az előadók a csoportvezetők voltak, akik az idén mind az Arcus belső munkatársai közül kerültek ki. Emellett minden reggel 8 és 11 óra között terepmunkák zajlottak, a csoportok a tó körüli gazdag élővilággal ismerkedhettek szakszerű vezetéssel. Jelen sorok szerzője a péntek délelőtti madarász sétán vett részt, és madártani ismereteit bővítette ki. Azt is sikerült megtudnunk, és ez már egy kicsit a néprajz területére vezet, hogy a függő cinege fészkét egykor lábmelegítőként használták fel.

Délutánonként szabadidős foglalkozások zajlottak, művelődési vetélkedő, és egy napon a városi múzeumot, valamint a tájházat, és a bognár- és kovácsműhelyt látogatták meg. A változékony időjárásra terelve a szót, Harkai Ákos elmondta, hogy „őszintén szólva, mi már hozzászoktunk az extrém időjáráshoz, az előző években is mindig volt legalább egy nagy vihar, az idei azonban ebből a szempontból különlegesre sikerült, már a sáros talajra kellett a résztvevők sátrait felhúzni, de a viharokat megúsztuk, a sátrak nem áztak be. A munkánkat sem hátráltatta, hisz a foglalkozásokat megoldottuk a nagysátorban”. A szervezőktől azt is megtudtuk, hogy a tábor időtartama az utóbbi időben csökkent, hisz a korábbi hétnapos tábor tavaly vált hatnapossá, míg az idén csak öt napig tartott, emiatt a programot is sűríteni kellett. A tervek szerint azonban jövőre, amikor is a tábor a 25. évfordulóját ünnepli, ismét hétnapos lesz.