Kíméletlen harcok helyszíne volt negyven éve a ciprusi Nicosia nemzetközi repülőtere. A szigetet 1974-ben megtámadó török hadsereg előrenyomuló alakulatait igyekeztek feltartóztatni a helyi görög és az anyaországukból érkezett fegyveresek. A repülőtér végül ENSZ fennhatóság alá került, s a harcok beszüntetése óta a „senki földjén” áll. Elhagyatottan, kihalt területen, a megosztott Ciprus egyik szimbólumaként.
Egy asszony virágot helyez a 1974-es török invázió idején elesett katona sírjára a kettéosztott Nicosia katonai temetőjében (Fotó: Beta/AP)
Ciprust pedig egy 180 kilométer hosszú védőzóna választja két részre, amely a török invázió utáni állapotokat jelzi: azt, hogy az egykor egységes sziget négy évtizede megosztott. A törökök továbbra is megszállva tartják az általuk elfoglalt északi országrészt, miközben a sziget másik – maradék kétharmad – részében a helyi görögök élnek.
Törökországi katonák 1974 júliusában nyomultak be Észak-Ciprusra. Ankara az ott élő török közösség, vagyis a török ciprióták megvédésével indokolta az inváziót. Az alkalmat a katonai beavatkozásra a Görögországgal történő egyesülést sürgető helyi görög nacionalisták puccsa szolgáltatta. A ciprusi görögök, azaz a görög ciprióták azonban – több állammal együtt – kezdettől fogva megszállónak tartják Törökországot.
Az intervenció után a sziget két nemzetiségi területre szakadt. A nagyobbik részben, a 2004 óta EU- és 2008-tól euróövezeti tag „görög” Ciprusi Köztársaság működik, a kisebbik (északi) területen pedig az Észak-ciprusi Török Köztársaság (TCKK). Utóbbit a helybeliek 1983-ban önhatalmúlag kiáltották ki, de hivatalosan egyetlen állam sem ismeri el, kivéve Törökországot. A TCKK-ban szinte csak török ajkú lakosság él, ami az Ankara irányításával végrehajtott etnikai tisztogatás és a „lakosságcsere” következménye.
Évtizedek alatt tengernyi – egymás iránti – előítélet, gyűlölet és ellenséges érzelem halmozódott fel mindkét közösségben. Mindezt a média, az oktatási rendszer, a politika és több más tényező csak fokozta.
A megosztottság napjainkban is mérgezi a két közösség, valamint a görög cipriótákat támogató Athén és a helyi törököket oltalmazó Ankara kapcsolatát. A régóta haragos szomszédoknak számító Görögország és Törökország viszonyát ezenkívül az égei-tengeri szigetek némelyike feletti fennhatóság kérdése is rontja. Ez olykor feszültségeket okoz a NATO-ban is, melynek mindkét ország tagja.
A harcok 1974-ben szerencsére nem tartottak sokáig. A szemben állók – az ENSZ közvetítésével – már augusztusban tűzszünetet kötöttek, a béke azóta folyamatos.
Bár a sziget nem egységes, és Nicosia továbbra is az utolsó kettéosztott európai főváros, a helybeli görög és török közösség óvatos lépésekkel próbál közeledni egymáshoz. Alighanem azért, hogy idővel felszámolják a megosztottságot, ami persze nem csak tőlük függ. Sőt, sokkal inkább a térség felett őrködő nagyhatalmak alkuitól, egymás közötti viszonyától.
Athén és Ankara az elmúlt tíz évben többször is megpróbálta javítani kapcsolatát, amely Ciprus megosztottságán is változtathatna. Az ENSZ közvetítésével zajló ciprusi béketárgyalásokon azonban még nem sikerült átfogó megoldást találni a négy évtizedes problémára, ezért a rendezés még várat magára.
A világszervezet erőfeszítéseinek eredményei szerények, de az utóbbi években mintha sikerült volna előrelépni. Ez annak köszönhető, hogy a regionális politikában fordult a szél, amely inkább a megbékülés irányába sodorná a szemben állókat Cipruson.
Az oktatási rendszerben szintén érezhető pozitív szemléletváltás. A ciprusi görög és török történelemtankönyvek szellemisége fokozatosan változik, ami abban is megnyilvánul, hogy a két közösség fiataljait az együttélésre, és az együttműködésre próbálják nevelni.
Nikosz Anasztasziadesz, a „görög” Ciprus elnöke tavaly szeptemberben az ENSZ-ben közölte: a megbékélés érdekében országa készen áll a problémákat napirendjére tűző megbeszélésekre. Bejelentése után néhány hónappal – a világszervezet égisze alatt – meg is kezdődtek ismét a tárgyalások a sziget megosztottságának felszámolását szolgáló közös megoldás kidolgozásáról. Anasztasziadesz és Derviş Eroğlu észak-ciprusi „államfő” idén februárban – épp a nicosiai repülőtéren – alá is írt egy közös nyilatkozatot, amivel új lendületet adtak a béketárgyalásoknak, és a rendezésnek.
Az előző egyezkedés 2012-ben szakadt meg, de ezúttal már egy új terv alapján igyekszik a két közösség elhárítani a problémákat. A koncepció szerint a sziget a jövőben – két közösséget tömörítő – föderatív államként működne, amelyet egy központi kormány irányítana.
A Ciprus újraegyesítését szolgáló párbeszéd fontosságát hangsúlyozta júliusban Abdullah Gül török államfő és Derviş Eroğlu, a török ciprióták elnöke is.
A megbékélés és a szembenállás felszámolásának sürgetése nem véletlen. Ciprus geopolitikai és stratégiai jelentősége ugyanis felértékelődött az utóbbi években. A Közel-Keleten tomboló háborúk, fegyveres konfliktusok és zűrzavar miatt megnőtt a védelempolitikai jelentősége. Legalább ilyen fontosak tengeralatti kőolaj- és gázkészletei. Ezek alternatívát jelenthetnek az orosz energiahordozókkal szemben.
Úgy tűnik, hogy Ciprus újraegyesítésének ezúttal a gazdasági okai kerültek előtérbe. Az egyesülés után az országnak vélhetően sokkal könnyebben menne a sziget körüli tengerfenéken rejlő természeti kincsek – mindenekelőtt a néhány éve felfedezett hatalmas földgáz- és kőolajtartalékok – kiaknázása, exportjának megszervezése, lebonyolítása.
A tárgyalások mellett szól a ciprusi (bank)válság is, amely letaglózta a görög országrész gazdaságát, az államot pedig a csőd peremére sodorta.
A ciprusi görög–török viszály megoldása ebben a helyzetben tehát csakis előnyére válhat a szigetnek, amely az egység megteremtésével erőteljesebben léphetne fel a különböző problémák ellen. A kapcsolatok rendezése esetén a földgáz és a kőolaj együttes kiaknázása sokat lendíthetne az ország gazdaságán. Még akkor is, ha a gáz- és olajmező nagyobbik része izraeli felségvizek alatt húzódik.
Brüsszel és Washington ugyancsak elkötelezett a ciprusi görög és török közösség közötti dialógus támogatásában. Ezért is gondolják sokan, hogy az eddigi próbálkozásokhoz képest a rendezés esélyei ezúttal talán jobbak.
