2024. március 28., csütörtök

Napraforgónapok szeptemberben

Továbbra is várják az érdeklődők jelentkezését – Értékes nyereményeket nyerhetnek a részvevők

Szeptember 6-án a város főterén kerül megrendezésre első alkalommal a Napraforgónapok című rendezvény Szabadkán. A Galleria Szálloda szervezésében és a város támogatásának köszönhetően a nap folyamán a verseny mellett műhelymunkát is szerveznek gyermekek számára – a napraforgó motívumára kézműves dolgokat készítenek, rajzolnak majd, a legügyesebbeket pedig megajándékozzák. A nők is versenybe szállhatnak aznap, a legfinomabb napraforgómaggal sütött kenyérrel lehet benevezni a megmérettetésre, a férfiaknak pedig a sakkverseny lehet érdekes.

– A rendezvény fő célja a hagyományteremtés. Felhívnánk azoknak a polgároknak a figyelmét, akiknek van az udvarában napraforgó, nevezzenek be a versenyünkre, amelynek során megválasztjuk a város legmagasabb és a legnagyobb átmérőjű virággal rendelkező napraforgóját. A megmérettetésre már több mint hatvanan beneveztek, de érdemes még jelentkezni, hiszen olyan értékes nyeremények várnak a részvevőkre, mint egy luxushétvége eltöltése a Galleria Szálló elnöki lakosztályában teljes ellátással, egy hétvége a budapesti Berlin szállodában, illetve a Galleria Szálló wellnessközpontjának és éttermének ajándékai. Jelentkezni személyesen a szálloda recepcióján vagy a 024-647-111-es telefonszámon lehet. Továbbá várjuk minden olyan polgár, vállalkozó jelentkezését, akik valamilyen módon részt szeretnének venni a rendezvényen – mondta Branimir Cigale, a Galleria Szálló marketingigazgatója.