2024. április 19., péntek

Izrael egyoldalúan és fokozatosan befejezi a gázai hadműveletet

Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet szombaton úgy döntött, hogy nem tárgyal a Hamásszal, hanem egyoldalúan és fokozatosan befejezi a gázai hadműveletet és kivonul a térségből – közölte az izraeli kettes tévécsatorna. Izrael nem küldi el szombat este tárgyaló delegációját Kairóba a korábban tervezett tűzszüneti tárgyalásokra, de a katonai rádió kormányhoz közeli forrásai szerint ez nem jelenti, hogy néhány nap – öt nap vagy egy hét múlva – nem küldenek képviselőket Egyiptomba a megbeszélésekre.

A tízes tévécsatorna szerint a hadsereg már felszámolta a Hamász radikális palesztin szervezet gázai alagútjainak döntő többségét, és egy-két napon belül teljesíti a szárazföldi akció megindításakor kitűzött célokat.

A televízió szakértői szerint az izraeli katona pénteki elrablása nem változtatta meg az eredetileg eltervezett katonai lépéseket, nem vezetett az Erős Szikla hadművelet szárazföldi részének kiterjesztéséhez az övezetben, viszont megváltoztatta a hadművelet befejezésének módját, a Hamásszal eredetileg közvetítők útján tervbe vett tárgyalásokat.

Joáv Mordeháj tábornok az arab nyelvű médiában felszólította a gázai övezet északi részén lévő Bét Lahíja és Al-Atatara palesztin lakóit, hogy térjenek vissza otthonaikba. Július 17-e óta első alkalommal mehetnek haza az ott élők, miután szombaton az izraeli hadsereg elhagyta az övezet szóban forgó északi részét.

A The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlapnak katonai források azt nyilatkozták, hogy a következő napokban több másik gázai lakónegyedbe hazatérhetnek a palesztinok, miután az izraeli katonák az ott található alagutak felszámolása után kivonulnak onnan.

Szombaton az esti órákig a tízes tévécsatorna szerint a Hamász fegyveresei hetven rakétát lőttek Gázából különböző izraeli települések felé, az izraeli hadsereg pedig péntek reggel, a tűzszünet összeomlása óta több mint kétszáz gázai célpontot támadott, köztük egy állítólagos fegyverközpontot az Iszlám Egyetem területén, továbbá több hamászos parancsnokságot.