2024. április 19., péntek

Kétszáznál is több módosító indítvány

A regionális médiumokról, a privatizációról és az öncenzúráról nyitottak vitát pénteken a médiatörvény-csomaggal foglalkozó parlamenti ülésen

A köztársasági parlament pénteken megkezdte a tájékoztatásról, az elektronikus médiumokról és a közszolgálati médiumokról szóló törvényjavaslatokra benyújtott módosító indítványok vitáját. Összesen 217 ilyen indítványt nyújtottak be, ezek közül 22 képviselők által beterjesztett javaslatot fogadott el a kormány, de jóváhagyta a parlament tájékoztatási bizottságának egy indítványát is. Az elfogadottak nem változtatják meg a törvény lényegét, technikai jellegű korrekciók.

A tájékoztatási törvény javaslatára 95 módosító indítványt nyújtottak be, ezek közül tízet hagyott jóvá a kormány, köztük öt ellenzéki sorokból érkezett. Elfogadták az Új Demokrata Párt képviselőinek indítványát, mely pontosítja azokat a körülményeket, mikor köteles egy adott médium főszerkesztője reagálni az információk közlése kapcsán felmerülő problémák esetén, és mikor nem. Az elektronikus médiumokról szóló törvény kapcsán 66 módosító indítvány fogalmazódott meg, hatot fogadott a kormány el, egy ellenzéki. Szintén az ÚDP javaslatára a médiumokat szabályozó megalakítandó testület tagjait újra lehet választani legfeljebb egy alkalommal. A közszolgálati sajtót szabályozó törvényre 56 indítvány érkezett, hatot a kormány is jóváhagyott, ebből három számít ellenzékinek. A Vajdasági Magyar Szövetség javaslatára a közszolgálati médium vezérigazgatójának ki kell kérnie a nemzeti tanácsok véleményét is, mielőtt még javaslatot tenne a kisebbségi szerkesztőségek főszerkesztőinek személyére.

A parlamenti vita során több képviselő is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a privatizációs folyamat során sok médium iránt nem lesz majd érdeklődés, s ez ezeknek a sajtóorgánumoknak a megszűnéséhez fog vezetni. Ivan Tasovac tájékoztatási és művelődési miniszter kifejtette, hogy érti az aggodalmakat, ám azok nem számítanak elég erős oknak ahhoz, hogy az állam ne vonuljon ki a médiumok tulajdonosi szerkezetéből. Egyes képviselők javasolták további hat regionális médium létrehozását, a miniszter szerint azonban ez az ötlet teljesíthetetlen a pénzhiány miatt.

Vita alakult ki az ÚDP azon javaslata miatt, mely a szabad újságírást nemcsak cenzúramentes, hanem öncenzúramentes fogalomként határozta volna meg. A kormány elutasította az indítványt, mert tolmácsolása szerint az öncenzúra nem törvényes, hanem személyi integritásbeli kategória. Az ÚDP szerint a professzionális újságírásnak ugyanakkora ellensége az öncenzúra is, ezért érthetetlen, miért nem kerülhet bele a törvény szövegébe. Tasovac azzal a kérdéssel fordult a képviselőkhöz: hogyan képzelik el az öncenzúrát gyakorló újságíró szankcionálását, lehetetlennek minősítve azt. A Demokrata Párt álláspontja szerint is törvénybe kellett volna iktatni, mert más kategóriák sem szankcionálhatók, mégis említésre kerülnek a jogszabályokban. Az öncenzúra fogalmának beiktatását az újságíró-egyesületek nem kérték javaslataikban – emlékeztetett Tasovac.