A vadászat ősidők óta veszélyes foglalkozásnak számított. Az őskorban, amikor még dárdával meg kőbaltával álltak ki a vadászok akkora állatok elé, mint a gyapjas mamut, akkor még a zsákmányállatnak voltak jobb esélyei. Az ember egyetlen előnye az eszében rejlett. Akkoriban csapdákkal, kelepcékkel fordította a mérleg nyelvét a saját javára. A dárdahajító eszköz, majd az íj feltalálásával az állatok fizikai ereje mind kevésbé jelentett behozhatatlan előnyt. A számszeríj, majd a lőfegyverek végérvényesen az ember javára fordították az esélyeket. De bármennyire is fejlettek ma már a vadászatban használatos fegyverek, komoly veszélyt jelentenek a használójuk számára is.
A veszély gyakorlatilag nem a fegyver rendeltetéséből ered, hanem abból a tényből fakad, hogy gyakran megfeledkezünk az írott, valamint az évszázadok során kialakult íratlan szabályokról, amelyek a fegyver biztonságos használatát hivatottak szavatolni. A hanyagság, figyelmetlenség és nem utolsósorban az emberi önteltség okozta tragikus kimenetelű baleseteket aztán a vadászatot ellenzők és az őket támogató sajtó busásan kihasználja. Rendszerint nem minden alap nélkül. Mindez elkerülhető volna, ha mindenki betartaná azokat az előírásokat, amelyek felsorolása unalmasnak tűnik, mert magától érthetőknek tűnnek.
Természetesen, történnek balesetek puszta véletlenből is. A fegyverek – bármennyire is tökéletesek műszakilag – meghibásodhatnak, és ez balesethez vezethet. A fegyver használója, ha ismeri és maradéktalanul betartja az előírásokat, elkerülheti, azaz megelőzheti a nemkívánatost. Ha valaki rutinból cselekszik – „...tudom én azt, minek magyarázni...” – könnyen érheti kellemetlen meglepetés. Vagy ami még rosszabb, kellemetlen meglepetést okozhat másoknak. Ezért kell társas vadászatokon kerülni a hányavetien viselkedő, fennhéjazó embereket, ugyanis tapasztalat bizonyítja, hogy ők okozzák leggyakrabban a baleseteket.
Azonban ha a statisztikai adatokat nézzük, kitűnik, hogy a megtörtént vadászbalesetek száma messze elmarad a többi veszélyes foglalkozás során történő balesetek száma mögött. Szerbiában hozzávetőleg mintegy nyolcvanezer vadászt tartanak nyilván. A vadászatokon a fő idény alatt mintegy százezer ember vesz részt országos szinten, beleértve a vendégeket, a kísérőket és a nézőket. Ehhez a számhoz képest az évente előforduló vadászbalesetek száma elenyésző. De ha évente akár egy vadászbaleset is történik – a tevékenység társadalmi megítélése szerint – már az is soknak számít.
