2024. március 29., péntek

Sport + politika = bajkeverés!

Luganszk megyei szakadár orosz futballválogatott látogatna városunkba?

Egy csoport újvidéki fiatalember nemrégiben azzal az ötlettel állt elő, hogy a heréskerti focipályán barátságos mérkőzésen látják vendégül a kelet-ukrajnai, függetlenséget kikiáltó Luganszk város, illetve tartomány válogatottját – az orosz focistákkal az alsó ligában játszó Novi Sad csapata mérkőzne meg augusztus végén.

A sporttalálkozó ötletétől nemcsak a Szerb Labdarúgó Szövetség, hanem Miloš Vučević polgármester is elhatárolta magát. A szövetség illetékesei úgy értékeltek, hogy ha támogatnák a mérkőzést, kellemetlen helyzetbe kerülnének, ugyanis már évek óta küzdenek az ellen, hogy a függetlenség tekintetében hivatalosan nem elismert koszovói válogatott focistáknak lehetővé tegyék a nemzetközi meccseken való részvételt. Ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy bármiféle hivatalos focimeccs megszervezéséhez és lejátszásához hivatalos engedély kell. Ezzel kapcsolatban a szövetség jogi kérdésekkel megbízott illetékese elmondta: – Egyszerű a dolog, nem kaptunk kérvényt a szóban forgó mérkőzés lejátszásának engedélyezésére, így a tervbe vett meccs számunkra nem téma. Az UEFA és a FIFA szabályai szerint a meccs lejátszásához a nemzeti fociszövetségtől kell engedélyt kérni, tőlünk ilyent nem kértek az újvidékiek – mondta Nebojša Ivković.

Sem Miloš Vučevićet, sem az önkormányzatot nem értesítették arról, hogy a luganszki csapat barátságos mérkőzést játszik majd a Novi Sad FK-val. A polgármester úgy véli, hogy a külpolitikával a kormánynak kell foglalkoznia. Azoknak, akik közfunkciókat töltenek be, de ugyanakkor nem követik kormányunk nemzetközi politikáját, tudniuk kell, hogy cselekedeteik követkézmenyekkel járhatnak. A városi önkormányzatnak nincs semmi köze a tervezett focimeccshez és megtartásának ötletéhez. Mi nemzetközi politikával nem foglalkozunk – közölte Vučević kabinetje. Emlékeztetnek arra, hogy a sportkérdésekben illetékesek és sportklubokat vezetők feladata az, hogy a rossz anyagi helyzetben lévő egyesületeket megmentsék, és hogy a szurkolóknak bebizonyítsák: képesek feléleszteni a haldokló klubokat! A hivatalos nemzetközi mérkőzéseket, beleértve a barátságos meccseket is az UEFA és a FIFA szabályait figyelembe véve tartják meg, és itt nincs helye a politikának.

Az újvidéki fiatalok ötletével nem egyezik sem a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, sem a Vajdasági Párt. Közleményeikben ezt el is ítélték.

Tomislav Lovreković, az újvidéki csapat illetékese viszont úgy véli, hogy nincs szükségük engedélyre a focimeccs lejátszásához, ezért nem is kértek ilyent senkitől. Mivel nem hivatalos mérkőzésről van szó, csupán barátkozásról és sportos játékról, senkinek a beleegyezését nem kell kikérni. – Senkitől sem kérünk engedélyt olyankor sem, amikor meghívjuk a haverunkat ebédre – véli a Novi Sad fociklub újonnan megválasztott igazgatóbizottsági elnöke. Elmondta azt is, hogy ilyen módon szeretnének támogatást nyújtani az ottani embereknek, a sportos játékon keresztül a béke üzenetét küldhetik Luganszkba. – Nem mélyedünk politikai ideológiákba, senkinek sem állunk az oldalára, ellenben együtt érzünk mindazokkal, akik szenvednek és akiket különböző eszmék miatt gyilkolnak. Új orosz barátaink is mellettünk lennének a bajban, ezért látjuk őket vendégül – magyarázta a klubvezető, majd a 021-es rádiónak kijelentette, hogy a barátságos, politikától mentes, emberbaráti jellegű (adománygyűjtést is szerveznek) meccset lejátsszák attól függetlenül, hogy Luganszk hivatalosan nem elismert állam.

Az újvidéki csapat tavaly csúszott le a negyedik ligába, adósságaik meghaladják az 50 millió dinárt.