2024. március 28., csütörtök

Lakat alatt a Favorit

Tavaly júniusban nyitotta meg kapuit Óbecsén a cseh Favorit Bike bicikligyártó, és akkor arról számoltak be a cég vezetői, hogy a valamikori katonai ügyosztály Topolyai úti raktárépületében lévő üzemben 15 munkás kezdi meg mintegy tíz középkategóriás biciklimodell összeszerelését, és néhány alkatrészt is gyártanak majd. Az itt készült termékeket és kerékpárokat az olasz, a cseh és a lengyel piacra szánták. A tavalyi megnyitáskor megtartott sajtótájékoztatón ennél nagyobb ambíciókról is szó esett: az óbecsei ipari zónában megvásárolt telken egy-két éven belül egy megközelítőleg 2,5 millió eurós beruházást terveztek a tulajdonosok.

Az óbecsei önkormányzat és az újvidéki áramszolgáltató a tavalyi nyitásra négymillió dinárt ruházott be annak érdekében, hogy a cég megkezdhesse a működését, de a biciklik összeszerelése ebben az üzemben igen rövid ideig tartott. Tavaly valóban 15 munkás felvételére írt ki a cég pályázatot, de a Cégnyilvántartó Ügynökség honlapján elérhető 2013-as pénzügyi jelentés szerint csupán két alkalmazottja van, és bár az ügynökség nyilvántartása szerint aktív gazdasági társaságról van szó, az óbecsei üzem bejáratán hónapok óta lakat van.

Megkeresésünkre Csapó Igor, a Favorit Bike óbecsei menedzsere elmondta: a cégnek november óta gondjai vannak az anyacég nyersanyag-beszállítóival, de reményeik szerint 2-3 hét múlva megoldódik a probléma, és tíz munkás ismét elkezdhet dolgozni. Csapó azt is hozzátette, a cég többi részlege, például a moravicai, zavartalanul működik.

A Favorit óbecsei üzeme egyébként nemrégiben a gazdasági, foglalkoztatási és nemek közötti egyenjogúsági titkárságtól hét munkanélküli alkalmazására 930 ezer dináros támogatást nyert, amely a legmagasabb összeg volt a tartományban. Úgy tudjuk, a támogatás egyik feltétele az, hogy a vállalat legalább két éven át üzemeljen. Miroslav Vasin illetékes tartományi titkár a Magyar Szótól értesült arról, hogy ez a nyertes óbecsei cég jelenleg nem működik.

– A foglalkoztatásra vonatkozó ellenőrzés a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat feladata, de hétfőn kimennek a helyszínre a mi felügyelőink. Ha egy foglalkoztatási támogatást nyert cégnek átmeneti gondjai vannak, köthetünk egy olyan megállapodást, amellyel ezt a problémát át lehet hidalni. Megállapodás híján ilyen esetben a cégeknek vissza kell fizetniük a foglalkoztatás támogatására folyósított összeget – jelentette ki Vasin.

A tartományi titkárság egyik felügyelőjével is sikerült beszélnünk, tőle megtudtuk, hogy a támogatási szerződést a céggel még nem írták alá, mert bár a Favorit dokumentációja megfelelt az elvárásoknak, a biztosítási eszközöket nem tudta benyújtani. Függetlenül attól, hogy a támogatást még nem folyósították a cégnek, a felügyelőség ellátogat az óbecsei üzembe. Az ellenőrzés eredményeiről pár napon belülre ígértek tájékoztatást.