2024. március 29., péntek

Továbbra is Görögország a legnépszerűbb úti cél

A nehéz gazdasági helyzet mégis rányomta bélyegét a szerbiai polgárok kikapcsolódási terveire

A Szerbiai turisták túlnyomó része az idén is Görögországot választotta úti célul, és az utazási ügynökségek adatai szerint az idei szervezett nyaralások száma megegyezik a tavalyiakkal – nyilatkozta Aleksandar Seničić, a szerbiai utazási irodák egyesületének (YUTA) igazgatója a Beta hírügynökségnek az egyesület sajtókonferenciáján.

Ezt erősítette meg Zoran Arsenović, a YUTA igazgatóbizottságának elnöke is, aki hozzáfűzte: az idei év jó kilátásokkal kezdődött, ám az áradások miatt nem sikerül megvalósítani a remélt húszszázalékos növekedést a nyaralási szerződések megkötése terén.

Az igazgatóbizottság elnöke szerint nemcsak az árvizek gazdasági körülményei járultak hozzá a nyaralás iránti érdeklődés megcsappanásához, hanem a polgárok félelme is, hogy elveszíthetik munkahelyüket.

Seničić megjegyezte, az utóbbi tíz évben Görögország állt az első helyen, a második legkedveltebb desztináció pedig Törökország. Az idén csökkent az érdeklődés az egyiptomi és a tunéziai nyaralások iránt, de növekedett azon turisták száma, akik Spanyolországba látogatnak. Emellett lassan növekszik az érdeklődés Bulgária és Macedónia iránt is. Az illetékesek úgy vélik, hogy az elkövetkező években Olaszország is népszerű állomás lesz.

Seničić szerint az idei szezonra jól felkészültek az ügynökségek, ugyanakkor már az év eleje óta sikeres az együttműködés az idegenforgalmi ellenőrökkel és az illetékes minisztériummal.

– Az idegenforgalmi irodák által útra kelő turisták a turisztikai felügyelőségeknek az idén összesen 150 bejelentést tettek, a hetven százalékuk azonban megalapozatlan. A YUTA döntőbíróságához húsz feljelentés érkezett – magyarázta az igazgató.

Mint kiderült, a turisták leginkább a szállás alkalmatlanságára tettek panaszt, de egyes esetekben a strand távolsága, az étel minősége és a célországba szállító buszok késése okozott kellemetlenségeket az irodák ügyfeleinek.

Az eddigi legnagyobb problémát a charterjáratok váltották ki az ügynökségeknek, de mint Seničić értékelte, az idén számottevően kevesebb fejfájást okoznak, mint tavaly.

A beérkezett panaszok mentén Gordana Radosavljević, a kereskedelmi, telekommunikációs és idegenforgalmi miniszter segédje megjegyezte, hogy az elégedetlen turistáknak összesen 350 000 dinárt utaltak vissza.

A nehéz gazdasági helyzet persze rányomta a bélyegét az idei nyaralásokra, és a YUTA igazgatója szerint az idén épp emiatt foglalnak inkább kisebb hotelekben és apartmanokban szállást a szerbiai turisták.

Egyébként az idegenforgalmi tömörülés 300 irodát foglal magába, általa valósul meg az ország szervezett turisztikai utazásainak 92 százaléka. Évente megközelítőleg 600 ezer turista utazik az egyesület szervezésében.