2024. március 29., péntek
JUGODENT

Még tízmillió dinárnyi adósság

A Jugodent, a fogászati kellékeket gyártó újvidéki vállalat egykori dolgozói a belügyi szervekhez és az illetékes bírósághoz fordulnak, mert még mindig nem kapták meg teljes elmaradt bérüket, amelyet a cégvezetés köteles lett volna kifizetni. Mint mondják, a mintegy 35 millió dináros alapból eddig 25,6 millió dinárt osztottak szét az egykori foglalkoztatottak körében.

– Az Újvidéki Gazdasági Bíróság csődtanácsának felújított döntése értelmében pénz valóban érkezett a csődeljárás alatt álló vállalat számlájára, de nem 35 millió dinár, mint amennyire számítottunk. Az említett döntés a csődigazgatót újabb bérelszámolásra kötelezi, mert nem teljesítette a csődtanács május 23-ai határozát. Potosan nem ismert, hogy az egykori 160 foglalkoztatott közül hányat fosztottak meg elmaradt 10–36 havi bérétől, de úgy tudni, eddig a vállalat 25,6 millió dinárt fizetett ki a bírósági döntések és a jelzálogkérelmek jogerőre lépésének időrendje szerint – mondta Nedeljko Kovačević, a Jugodent egykori igazgatója.

Mint ismeretes, a Jugodent Futaki úti ügyviteli épületét tavaly márciusban sikerült eladni 150 millió dinárért, de az árból mindössze 17 egykori és perrel fenyegető foglalkoztatott kapta meg elmaradt bérét 12,5–13 millió dinár értékben. A többi kárt szenvedett, aki ezúttal is pénz nélkül maradt, a gazdasági bíróság csődtanácsához fordult, és az helyt adott panaszuknak.

A Privatizációs Ügynökség illetékesei szerint a csődtanács újabb kifizetési ütemtervet készíttetett a Jugodent csődigazgatójával. Ebben minden egyes jelzálog alá helyezett ingatlan után az érték egy részét fizették ki a hitelezőknek, 25,6 millió dinár értékben. Az ügynökség dolgozóinak állítása szerint a vállalat egykori hitelezői és foglalkoztatottjai korábban már kaptak 92 millió dinárt. Az ügyviteli épület eladásából származó 150 millió dinár sorsáról pedig annyit tudnak, hogy a csődadós bankszámláján van.