Nemrég még nevettünk, kínosnak találtuk és talán szégyelltük is magunkat egy kicsit azoknak a helyében, akik a közösségi portálokra feltöltötték a saját magukról, beállított pózban, csücsörített ajkakkal tükörben készített fotót, ma pedig már szinte mindenkin eluralkodott az önfényképezés divatja, a selfie-készítés.
Az okostelefonok és pici, ám annál jobb felbontású képeket készítő digitális fényképezőgépek megjelenése előtt is létezett az a típusú ember, aki szívesen állt a kamera elé, aki egy utazás, kirándulás alkalmával minden épület előtt lefényképezkedett. Tény viszont, hogy azelőtt nem volt megfelelő technika, a digitalizáció következménye az is, hogy ma már mindenki készíthet önmagáról fényképet, olyan beállításban, ahogyan önmagát a legszebbnek látja, s azt meg is oszthatja azonnal az ismerőseivel a közösségi portálokon.
Az első selfie kapcsán léteznek találgatások, a Múlt-kor portál cikke szerint az első selfie, vagyis önarckép egyidős a fotográfiával és egy holland származású amerikai készítette 1839-ben. A fiatal philadelphiai kémikus, Robert Cornelius kilépett apja üzletéből, felállította fényképezőgépét, levette az objektívről a fényzáró sapkát, elé sietett, s egy percet töltött mozdulatlanul előtte, majd visszatette a sapkát – így készült el a világ első önarcképe.
Egy skót fiatalember 1907-ben önmagát fényképezte le egy tükör előtt. Történelmi emlékeket kutató skót szakemberek bukkantak rá a meglepően jó állapotú felvételre egy hölgy gyűjteményében. A Kodak Brownie Box készülék 1900-as megjelenése után készült a fotó. Annyit lehet tudni, hogy az észak-skóciai Nairn városa közelében készült. Az illető bizonyára nem tudta, hogy kicsivel több mint száz évvel később mekkora divattá lesz az önarckép készítése.
A hírességek közül 1991-ben Demi Moore örökítette meg elsőként áldott állapotát a tükörben, s akkor ezt mindenki ízléstelennek találta.
Mára megváltozott a hozzáállás. A sok „celeb” napi szinten megosztja életét a selfieken keresztül a közösségi oldalakon: láthatjuk milyenek, amikor reggel felébrednek, hogyan mosnak fogat, reggeliznek, milyen frizurát készített aznap a fodrászuk, milyen luxuséttermekben étkeznek, hol nyaralnak. Reklámozzák önmagukat.
Miért vagyunk kíváncsiak a másik ember mindennapjaira és miért követi az átlagember is ezeket a hóbortokat? Az önreklám, az önmagunk előnyös pózban, helyzetben, helyen való bemutatása, a visszajelzésre való várakozás egyértelműen a szeretet- és figyelemhiányra utalnak, állítják a szakemberek.
A huszonéves korosztály fényképeinek 30%-át selfie-gyűjtemény teszi ki. Utal ez arra a morális válságra, amelyben általában szenved a mai társadalom, tény azonban az is, hogy nem mindenki önmaga népszerűsítéséért készíti és osztja meg másokkal ezeket a fotókat, van, aki egyszerűen szereti szórakoztatni a környezetét, s azt nem viccmeséléssel, hanem efféle, modern módon teszi.
A Psychology Today viszont az üzleti lehetőségekre hívja fel a figyelmet. „A selfie-k kiaknázatlan tárházat jelenthetnek a márkaépítésben – olvasható a portálon. Ezekre a vizuális közvetítő eszközökre nem kell kizárólag úgy tekinteni, hogy egy narcisztikus nemzedéket képviselnek, és a civilizáció hanyatlásának jelei. A selfie-k meghatározó tulajdonságai, hogy személyesek, hitelesek, közvetlenek, viccesek és bevonnak egy történésbe, ugyanakkor mulandóak is. Ez egy olyan természetes jelenség, mint a márkáknál az, hogy egy élményt, identitást adnak el. Jó példa erre a Nike vagy a Starbucks – olvasható a cikkben. Az ilyen márkák számára új utat képviselnek a fogyasztói selfie-k, hiszen mi lehet vonzóbb a személyes tapasztalatnál?” (Forrás: mno.hu)
Az Amerikai Pszichiátria Társaság azonban betegségként kezeli az önfényképezést, és selfietis névre keresztelte az új betegséget. A mentális betegség latin neve a selfietis, és azok szenvednek benne, akik kényszeres vágyat éreznek arra, hogy a Facebookon, Twitteren, az Instagramon, vagy más közösségi médiában, megszállottan közzétegyék a selfie-képüket.
A selfie-jelenség alapos vizsgálata után a szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy a hiányzó önbecsülést próbálja pótolni a selfietis, aminek három típusát különböztetik meg.
A borderline selfitis: azok, akik ebben a típusban szenvednek, azok naponta háromszor készítenek magukról fényképet, ám ezeket nem minden esetben töltik fel a közösségi médiába.
Az akut selfitis: ennek az áldozatai naponta minimum háromszor selfieznek, és a képeket mindig feltöltik a közösségi médiába.
Krónikus selfitis: ez a legsúlyosabb típus. Akik ebbe tartoznak, azok éjjel-nappal ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy fényképezzék magukat, és az elkészült képeket, naponta több mint hat alkalommal, feltöltik az általuk használt közösségi oldalakra.
A szakemberek jelenleg még kutatják, hogy ennek a mentális zavarnak mi a leghatékonyabb gyógymódja. Amíg ezt nem sikerül megtalálniuk, addig csak a kognitív viselkedésterápia nyújthat segítséget azoknak, akik az új betegségben szenvednek.
Addig is, amíg környezetünk ki nem gyógyul ebből a modern betegségből, azért van még választási lehetőségünk: mi nem fényképezzük magunkat, ha fényképezzük is, azt megtartjuk saját magunknak, a közösségi oldalakon letiltjuk az állandóan önmagukat fotózó ismerőseinket, s akkor talán van esély arra, hogy eltelhet egy nap úgy, hogy egyetlen selfie-vel sem nézünk szembe. De a szomorú tény az, hogy ez az esély igen csekély.
