2024. március 28., csütörtök

Továbbra is húszszázalékos a munkanélküliség

Szerbiában 770 000 személy vár állásra

A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat nyilvántartása szerint Szerbiában továbbra is mintegy 770 ezer munkanélkülit tartanak nyilván, számuk azonban némileg csökken – jelentette ki Zoran Martinović, a szolgálat igazgatója az SZRT egyik adásában vendégszerepelve.
– A legtöbb munkanélküli fiatal vagy 50 évnél idősebb. Szerbiában 2012-ben a munkaképes lakosság körében 26 százalékos volt a munkanélküliek aránya, ám tavaly október óta 20-21 százalékra csökkent, viszont még így is kétszer annyi, mint az Európai Unió országaiban – közölte Martinović.
– Az új munkaügyi törvény csak jövőre fejti ki a hatását, és javában megkönnyíti majd a munkavállalást, de az elbocsátást is. A törvény magában még nem lehet indok a foglalkoztatottak elbocsátására, mert ezt csakis az alacsony gazdasági aktivitás és a munka hiánya teheti indokolttá, de az új törvény értelmében a munkaadók az eddiginél sokkal gyorsabban megszabadulhatnak a munkaerő-feleslegtől, a munkavállalók pedig könnyebben találhatnak maguknak munkát – fejtette ki az igazgató.
Martinović elmondta, hogy a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat az idén 200 millió dinárból gazdálkodik, és ebből 540 ezer dinárt a fogyatékkal élők foglalkoztatására fordít.

A műsorvezető kérdésére, hogy a szolgálat törlesztette-e már az államnak a 96 millió dináros tartozását, az igazgató elmondta, eddig 53 milliót már befizettek, maga a tartozás pedig úgy keltkezett, hogy a szolgálat egyes kirendeltségei két ízben is adóbevallást tettek – magyarázta Martinović.