2024. március 29., péntek

Civilben ellenőriznek a forgalmi rendőrök Zomborban

A zombori közlekedési rendőrség elöljárója, Milan Glumac bejelentette, hogy a következőkben a rendőrök jelzés nélküli személygépkocsikból is mérik a járművek sebességét, és civilben ellenőrzik a gyalogosok, kerékpárosok magatartását a közlekedésben.

– A zombori rendőrigazgatóság a továbbiakban jelzés nélküli autókból méri majd a járművek haladási sebességét, és az operatőr civil ruhát visel majd. Erre a törvény lehetőséget ad, de mi eddig nem éltünk ezzel a módszerrel. A sofőrök ahhoz vannak szokva, hogy ha szabálytalankodtak, akkor a rendőrök megállítják, közlik, mit hibáztak, és ezért mekkora büntetést kell fizetniük. Ezentúl nem állítjuk meg a gyorshajtókat a kihágás helyszínén, hanem dokumentáljuk a szabálysértést, a regisztrációs szám alapján beidézzük a jármű tulajdonosát, akinek számot kell adnia, hogy az adott időben ki vezette a kocsit, és ekkor tudja meg, mekkora büntetés vár rá. Az elkövetkező két hónapban külön figyelemmel kísérjük ennek az eljárásnak az eredményeit, utána kielemezzük azokat. A szabálysértések és balesetek számának, valamint az anyagi kár csökkenését, és ami a legfőbb, az emberéletek megóvását várjuk ettől az eljárástól. Emiatt fontos, hogy a közlekedésben részt vevők tudják, civil kocsiból is mérjük a sebességet, és ennek tudatában mindig a közlekedési táblák szerint és az útviszonyoknak megfelelően vezessenek – mondta Milan Glumac.

Azt is hozzátette, hogy fokozottan ellenőrzik a biztonsági övek használatát, ami az első és a hátsó üléseken egyaránt kötelező.

– A forgalmi ellenőrzés másik célcsoportja a gyalogosok. Szemtanúi vagyunk, hogy nem a kijelölt átkelőhelyeken mennek át a túloldalra, hogy átfutnak a járművek között, mobiloznak, telefonálnak, sms-t írnak vagy zenét hallgatnak átkelés közben. Így nem a közlekedésre összpontosítanak, nincsenek interakcióban a közlekedés többi résztvevőivel, tehát önmagukat és másokat is veszélyeztetnek. Most a közlekedési lámpáknál, a kijelölt átkelőhelyeken az utca mindkét oldalán civil ruhás rendőrök figyelik a gyalogosok magatartását és szankcionálják a szabálysértéseket. Mindez a közlekedéskultúra színvonalának növelését, valamint a beidegződött szokások megváltoztatását célozza meg, ennek érdekében a továbbiakban az eddiginél rugalmasabban kívánunk együttműködni a sajtóval – hallottuk a közlekedési rendőrség parancsnokától.

A forgalmi rendőrök ezentúl is ellenőrzik a közlekedésben résztvevők alkoholos befolyásoltságát, noha az utóbbi időben visszaesett az ittas vezetők száma.

Kérdésemre, hogy az ellenőrzés mennyire terjed ki a kerékpárosokra, hiszen tudvalevő, hogy Zomborban a bicikli a legnépszerűbb jármű, és vélhetően a kerékpárosok szabálytalankodnak leggyakrabban és legtöbbet, így válaszolt a parancsnok:

– A városnak nyolcvanezer lakosa és bár százezer biciklije van. A kerékpárosokat leginkább éjjel éri baleset, mert nincsenek kivilágítva, noha a törvény előírja, hogy elöl fehér, hátul vörös színű lámpának kell lennie a biciklin. A helyi közlekedésbiztonsági bizottsággal együttes akcióink során fényvisszaverő mellényeket és lámpákat ajándékoztunk a kivilágítatlan kerékpárosoknak, de ez sem hozta meg a kellő eredményt. Ráadásul a sétálóutcán, ahol mindig sok a gyerek, annak ellenére is száguldoznak, hogy tájékoztatunk, figyelmeztetünk és büntetünk. Hozzá kell tennem, az ittas, kijózanítóba kerülő vezetők közt legtöbb a kerékpáros. Arról nem is szólva, hogy gyakran akkora pakkokat fuvaroznak, amekkorát a törvény tilt, és önmagában veszélyes. Az sem elhanyagolható tényező, hogy nálunk nincs fölső korhatára a kerékpározásnak, és nincsenek előírva a hozzá szükséges pszichofizikai képességek, ennél fogva olyanok is nyargalásznak elektromos bicikliken, akik erre hagyományos kétkerekűn képtelenek lennének, sőt, talán gyalogosként is eleve veszélyforrásnak számítanának – összegezte Milan Glumac.