2023. február 1., szerda

Koboldok a küszöbön

Nem egyszer azon kaptam magam, hogy ülök az ágyon vagy a fotelben, és hirtelen valami fura nyugtalanság vesz rajtam erőt és azt érzem, helyet kell változtatnom. Valami ellenállhatatlan erő vonz, hogy letelepedjek a földre és amíg meg nem teszem, nem is tudok megnyugodni. Ez a fura belső ösztön vezet akkor is, amikor a házon vagy udvaron belül keresem a helyem, s csalhatatlanul rátalálok arra a kis szegletre, ahol a legjobb. A bejárati ajtónál lévő kis lépcsős beugró is valami ilyen hely lehet, mert az első pillanattól kezdve vonz valami, hogy ott pihenjek meg. Ilyenkor szinte kiköltözöm a küszöbre, viszem a párnáimat, a csészémet, könyvet, telefont, zeneforrást, a hátamat nekivetem a falnak, a lábaimat egymásnak támasztom és nézelődök, gondolkodom, elnyugszom. Néha kicsit mosolygok is magamon, mert mintha valami titkos kapu őrzőjeként ülnék ott, s megelevenedett koboldként csak azt engedném át, aki tiszta szívű és bátor.

Érdekes a háznak ez a pontja, már csak azért is, mert nem csak engem vonz. Párom ugyan ritkábban telepszik le ide, habár néha rajtakapom, hogy itt dekkol, és mindig szívesen veszi a küszöb-invitálást. Nemegyszer a nyári délutánok kávézásai is itt zajlottak, s nem hiányzott hozzá sem szék, sem asztal, de házi kedvenceink sem tudnak ellenállni ennek a beugrónak. Mintha a pozitív energia itt összpontosulna, s ide járna a család feltöltődni. Rengeteg időt töltenek itt az állatok, sokszor együtt is, balról mindig a kutya, jobbról pedig a macska dől neki a falnak, így figyelik a világot. Ha a párommal telepszünk ide, folyton átjárnak rajtunk, köztünk, közénk fészkelnek, hiszen ez az ő helyük is. Néha én ülök közéjük, hiszen hárman is elférünk, máskor csak egyedül „őrzöm a kaput”, ők pedig bevonulnak az előszobába hűsölni. Rám hagyják a házőrzést, mintha tudnák, amíg én őrködöm, ők biztonságban vannak.

Nyári éjszakákon képes vagyok néha órákig itt üldögélni, hiszen a kis szeglet éppen akkora, hogy kényelemesen elvackolhatok ott egyedül. Tenyerem alatt még ekkor is érzem a csempék melegét, a párna is csak a puhasága miatt kell, s bár tudom, aludni kellene, még sincs kedvem elhagyni kedvenc helyem, a küszöböt, inkább hallgatom a tücsköket, az álmukból fel-feltrillázó madarakat, az éjszaka hangjait, követem a Holdat az égen, a repülőket, melyek lentről úgy tűnnek, mintha a csillagok között szállnának, s azon gondolkodom, hová tarthatnak, s mi célból mennek oda, s halkan intem a házfal mellett ugráló békákat, hogy ne jöjjenek túl közel, mert lehet, hogy sikítani fogok.

A kellemes semmittevés, a világfigyelés és időnként a lelki elmélyülés szinte kényszerű tevékenység, legalábbis jól magyarázható azzal, hogy éppen szellőztetek és szúnyogmentesítek. Ehhez pedig az kell, hogy kitárjak minden ajtót, ablakot és odabent kiiktassak minden fényforrást, márpedig a sötét lakásban nem sokat lehet csinálni, így inkább küszöblök, élvezem a nyarat és az éjszakát, amíg tehetem, s máris tudom, szabadságom idején legalább egyszer itt fogom megvárni az első napsugarakat, mert a hajnaloktól kevés szebb dolog van a világon, és a páromból is kapuőrző koboldot varázsolok néhány órára, ha hagyja, hiszen jól elférünk ott ketten, plusz az állatsereg és egy bolondos programnak egyszer ez is megteszi, hogy a téli estéken legyen mit visszaidéznünk a nyárból.