2024. március 29., péntek

Hatvanhárom éves a Köves

Hatvanhárom évvel ezelőtt Újvidék mellett, a Duna-parton, az árterületen néhány ember összetákolt magának egy-egy vityillót. Ebből lett a ma már messze földön ismert Köves, ahol már nemcsak úgynevezett vityillók vannak, hanem hatalmas villák is.

De hagyjuk a házakat, a lényeg az, hogy az őshonos kövesiek már négy éve megünneplik a település évfordulóját. Így volt ez most szombaton is, amikor több mint százan vettek részt ezen a jeles ünnepségen. Horváth Zoltán szervező lapunknak elmondta, hogy ezúttal is kiosztották a legjobb horgászoknak járó okleveleket, és több mint tizenöt versenyző halászléfőzésben mérhette össze tudását. Mindenki kapott négy és fél kilogramm halat (többnyire pontyot, kevés harcsát, dévérkeszeget és még kevesebb csukát), amelyet saját ízlésük szerint megfőztek, a háromtagú zsűri pedig saját ízlése szerint osztályzott. El kell mondani, hogy a zsűrinek sokat segített Janko Pinter, a halászléfőzés többszörös világ-, európai és országos bajnoka. Végül csupán annyit, hogy ezúttal a legízletesebb halászlé Kun Lászlóé volt, a második helyet Slavko Pejivić, a harmadikat pedig Oliver Hadinac érdemelte ki.