2024. április 17., szerda

Tovább dagad a romlotthús-botrány Kínában

A KFC-n és a McDonald's-on kívül féltucatnyi más nyugati étteremláncnak is beszállított az a sanghaji cég, melyről kiderült: lejárt szavatosságú, újrabedolgozott áruval kereskedett - számolt be róla a keddi kínai média.

A Shanghai Husi Food Company-tól (Husi Sanghaj Élelmiszeripari Vállalat) a Starbucks, a Pizza Hut, az IKEA, a Burger King és a Domino Pizza is vásárolt alapanyagot, így a botrány kiterjedtebb, mint azt eredetileg gondolni lehetett - fogalmaznak a kínai sajtóbeszámolók az esettel kapcsolatban. A sanghaji Dragon TV hétvégi riportja a Husit azzal vádolta meg: az lejárt szavatosságú, elégtelen higiéniás körülmények közt tartott, esetenként hulladékból újrabedolgozott húst adott el a KFC-t birtokló Yum Brandsnek és a McDonald's-nak, úgy, hogy az illegális gyakorlatról a nyugati láncoknak nem volt tudomása, a sanghaji cég vezetősáégének ugyanakkor igen. A céget a hatóságok vasárnap éjjel bezáratták, az ott begyűjtött húsmintákat jelenleg is tesztelik.
A kínai élelmiszer- és gyógyszeripari felügyelő hatóság kedden bejelentette: nem csak a sanghaji vállalatot, hanem a húsfeldolgozónak beszállító húsgyárakat is vizsgálja, vagyis a minőségellenőrzést országos szintre terjeszti ki.
A KFC és a McDonald's az esettel kapcsolatban bocsánatot kért fogyasztóitól, s maga is külön vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. A beszállító kiesése egyes termékek átmeneti hiányát is okozhatja a következő hetekben a kínai piacon - figyelmeztetett a két cég. A Starbucks úgy fogalmazott: érintett termékét, a húsos szendvicset minden tartományban levette a polcokról. Az IKEA közleményben tudatta: csupán 2012 augusztusa és 2013 ősze között vásárolt a Husi cégtől, az ügy ennek ellenére „aggodalommal tölti el".