2024. március 29., péntek

Egymillió tonna búza kivitelre

Csökkent az élelmiszer-ipari termékek előállítása

Rasim Ljaljić kereskedelmi miniszter szerint Szerbia elegendő búzatartalékkal rendelkezik, és az idei évben ezen felül további egymillió tonna búza áll rendelkezésre, ami exportálható. A kukoricahozamot 5,7 millió tonnára becsülik, melyből az országnak 4,5 millió tonnára van szüksége, a gyümölcshozam a málnát kivéve pedig a tavalyi évhez hasonló lesz.

Exportra is jut a búzatermésből (Fotó:  Ótos András)

Exportra is jut a búzatermésből (Fotó: Ótos András)

– Ami a termés nagyságát illeti, ez az év mindenképpen stabil piacellátást jelent, így ebből a szempontból, legalábbis ami az alapvető mezőgazdasági élelmiszer-ipari termékeket illeti, nem számítok jelentősebb áremelkedésre – jelentette ki a miniszter.

Ezzel egyidejűleg viszont a Szerbiai Gazdasági Kamara hivatalos statisztikai adatokra hivatkozva közzétette, hogy az év első öt hónapjában az élelmiszer-termelés 9 százalékkal, az italok előállítása pedig 10,5 százalékkal csökkent. Csupán néhány terméknél tapasztaltak növekedést, mégpedig a tejtermékeknél 13,3 százalékkal, az állati és növényi eredetű olajok és zsírok esetében 10,1 százalékkal, a malomipari termékek esetében pedig 1,8 százalékkal növekedett a termelés, azonban az összes többi élelmiszer-ipari terméknél visszaesés tapasztható. A pékáru és tészták 5,9 százalékos, a húsipari termékek, húskonzervek és felvágottak esetében 9,4 százalékos, a gyümölcs- és zöldségalapú készítmények, befőttek, savanyúságok 23,5 százalékos, a többi élelmiszer-ipari termék esetében pedig 37 százalékos a termelés visszaesése.

Az italok esetében tíz és fél százalékos csökkenés figyelhető meg, a sör előállítása 8,9 százalékkal csökkent, az üdítőitalok termelése több mint 12, a szénsavas ásványvízeké pedig közel hét százalékkal csökkent, viszont a szénsavmentes ásványvíznél 17,8 százalékos növekedést jegyeztek fel. A dohányipari termékek gyártása is csökkent, mégpedig 31,6 százalékkal.

Januártól május végéig 88 ezer 843 tonna nyers étolajat állítottak elő, 72 ezer 618 tonna finomított étolajat, nyolc tonna margarint és 174,5 ezer tonna lisztet, továbbá nyolc és fél tonna száraztésztát, 53 ezer tonna édességet, 79,5 ezer tonna gyümölcslevet, mintegy kétmillió hektoliter ásványvizet és nagyjából ugyanennyi sört.