Álom vagy kényszer, hogy az ember meghódítja a világűrt? Ez a téma azzal kapcsolatban, hogy az elgondolkodtató évfordulókban olyan gazdag 2014-es esztendő ismét egy jelentős – bátran mondhatjuk: történelmi – évfordulóhoz érkezett: 45 évvel ezelőtt, 1969. július 21-én lépett a Holdra Neil Armstrong, és mondta az azóta annyiszor idézett mondatot: „Kis lépés ez egy ember számára, de óriás lépés az emberiség számára”. A világűr meghódítása nem ezzel kezdődött, de ez volt az első igazi siker. Mert addig csak – inkább csak készülődésnek számító – olyan lépések voltak, mint az, hogy 1957. október 4-én kilőtték az első Szputnyikot, 1959. január 4-én a szovjet Luna eljutott a Holdra, 1961. április 12-én az első ember, Jurij Gagarin kijutott a világűrbe, 1965. március 18-án Szergej Leonov (annak idején interjút adott a Magyar Szónak) megtette az első űrsétáját stb. (Most van egy másik nem ilyen jelentős, de lényeges eredmény évfordulója: 1976. július 20-án a Viking I. megérkezett a Marsra.)
A világűr meghódítása sokáig csak álomként élt az ember képzeletében. Maga az álom is újkeletű: nincs 500 éve sem, hogy halálos bűn volt még annak gondolata is, hogy világűr létezik, és nem a Föld a világ közepe. Attól kezdvem, hogy az ember tudta: van világűr, gyorsan eljutott az álomhoz, hogy kijut ebbe a világűrbe. A fantasy regényekkel egész gazdag irodalma lett ennek az álomnak. Vagy abban a formában, hogy a holnap olyan szép világát (amelyben a munkát robotok végzik) elképzelő ember úgy vélte, az embert csak az menti meg az eltunyulástól, hogy kalandokat keres a világűrben, vagy abban a formában, hogy ijesztgettek bennünket: jönnek leigázni bennünket az „marslakók”. Az, hogy a világűr meghódítása kényszer, már egészen újkeletű. Csak napjainkban jelentek meg azok a tudósok, akik azt hirdetik, hogy az ember és civilizációja csak úgy menekülhet meg a pusztulástól, ha egy másik bolygón veti meg a lábát. Az ember elszennyezi a Földet, kimeríti a tartalékait, ellehetetleníti rajta az életet.
Akkor, amikor a világűr meghódításának első igazi (most 45 éves) sikere megszületett, ez a gondolat a szuperhatalmi vetélkedés tárgya volt. Az történt ugyanis, hogy az amerikaiak borzalmas megrázkodtatásként élték meg, hogy a Szovjetunió megelőzte őket az űrprogramjával. Megnyugtatásukra és a megingott amerikai önbizalom helyreállítására 1961. április 12-én G. F. Kennedy akkori elnök megígérte, hogy az amerikaiak elsőként jutnak el a Holdra. A 24 milliárd dolláros költségvetéssel és 400 ezer ember munkájával kidolgozott tervet meg is valósították. (A Szovjetunió ebbe a versenybe nem is szállt be, mert igazi célja csak a rakétafegyverek kifejlesztése volt.) Utána még volt néhány holdutazás (összesen 12 ember sétált a Holdon), de mivel a versenyszellem már nem hatott, az űrutazás iránti érdeklődés is lanyhult. (Ehhez hozzájárult az is, hogy ezek a vállalkozások sokba kerültek, de az is, hogy történtek olyan szerencsétlenségek, amelyekben összesen 18 űrhajos vesztette életét.)
Ekkor következett az az időszak, amelyet egyesek a 40 éves közöny korszakának neveznek. Valójában azonban a szorgalmas, aprólékos, rendkívül eredményes munka korszaka volt ez, hisz a munka három irányban folyt és hozott jelentős sikereket. Az első – jelenleg a legtöbb eredményt hozó és leglátványosabb – irány a Föld-közeli világűr benépesítése volt. Ma már ott tartunk, hogy nem is veszünk róla tudomást, de az élet a Földön már elképzelhetetlen a megannyi műhold nélkül. A másik irány a kitartó, aprólékos kutatómunka lett. Néhány probálkozás után – orosz–amerikai együttműködéssel – megépítették a Nemzetközi Űrállomást (ISS), amelyen egymást váltva hónapokig dolgoztak az űrutasok, tudósok. (Az első holdutazás negyvenedik évfordulójára készített mérleg szerint addig 446 ember járt a világűrben, ebből 99 orosz, 280 amerikai, 3 kínai és 64 más nemzetiségű, köztük 31 európai. A leghosszabb tartozkodás az űrben – 14 hónap – Valérij Polyakové, három úttal pedig Szergej Avgyejev volt legtovább – több mint két évig – az űrben.) A harmadik irány pedig – a legkevésbé látványos, de legeredményesebb – a világűr „feltérképezése”: ma már tudjuk, hogy a 10 milliárd fényévnyi átmérőjű világűrben 100 milliárd csillagcsoport van, egyenként 100 milliárd csillaggal, ebből legalább 100 millión lehet élet, és 760 Földhöz hasonló bolygót ismerünk.
Napjainkban egy újabb nagy verseny van kibontakozóban. Ennek tétje, hogy ki jut el előbb a Marsra. Az amerikaiak már 2003 óta intenzíven kutatják a vörös bolygót, és legújabb, Curiosity nevű űrszondájuk 2012. augusztus 6-án landolt a Marson. Feladatai között már ott van a Mars első lakóinak a leszállási helyének meghatározása is. Az orosz Roszkoszmosz úgy tervezi, hogy ők 9–11 év múlva ott lesznek a Marson. A versenybe a kínaiak is bekapcsolódtak. (Annak idején viccként mesélték: Mit találnak az amerikaiak a Holdon, ha eljutnak oda? Oroszokat! Ez nem jött be, de most hasonlóan mesélik: Mit találnak az amerikaiak a Marson, ha odaérnek? Áruikat kinálgató kínaiakat.) A világűr kutatásába Európa, Japán és India is részt vesz, de ők még nem gondolnak a Marsra. Érdekességnek számít viszont az, hogy jelentkeztek magánvállalkozások is a Mars benépesítésével kapcsolatban. A Mars One nevű holland–dán társaság azt tervezi, hogy 2023-ban a Marsra küldi az első négy „gyarmatosítót”, majd további négyes csoportokat indít. Ez a társaság már vállalkozókat keresett „valóságshowjához”, és 140 országból 200 ezer jelentkezés érkezett.
