2024. április 20., szombat

Nyolc év után visszatér a katonaság Nagybecskerekre

A katonaság Nagybecskerekre való visszatérése is szerepelt a Közép-bánáti Körzet Tanácsa tegnapi ülésének a napirendjén. Jelen volt Živica Ognjanov ezredes, a bánáti dandár parancsnoka, aki Dušan Šijan körzetvezetővel, Čedomir Janjić Nagybecskerek polgármesterével, Pera Milankov Magyarcsernye polgármesterével és a többi közép-bánáti község képviselőjével ismertette a hadsereg terveit a bánáti dandár Pancsováról Nagybecskerekre való visszaköltözéséről. Előtte közösen megtekintették a kaszárnyát, amin nem vehettek részt az újságírók.

A katonaság 2006-ban költözött el a nagybecskereki Kisamerika lakótelepen levő kaszárnyából. A helyőrség parancsnoksága részben Pancsovára, részben pedig Újvidékre került át. Nyolc év után a Szerbiai Hadsereg most úgy döntött, hogy visszatér a Béga menti városba. Mint ahogy Živica Ognjanov ezredes kijelentette, az eljárás a védelmi miniszter tavalyi döntésével indult el. A katonaság ez év június 30-a óta van (újra) jelen a Svetozar Marković Toza kaszárnyában. De a nyolcévi távollét után a teljes létszámú visszaköltözés csak a tönkrement kommunális infrastruktúra felújítása után lesz majd lehetséges. A munkálatok megkezdődtek, és, mint elhangzott, remélhetőleg ez év decemberében teremtődnek meg a feltételek a katonaság visszatérésére.

A katonaság képviselője kifejezte elégedettségét, amiért a nagybecskereki önkormányzat a kezdettől fogva teljes mértékben támogatja a katonaság visszatérését a városba. Mint hangoztatják, a katonaság jelenléte különösen a természeti katasztrófák idején fontos, és egyes városok fejlődésében a hadsereg távozása után állt be stagnálás.

Živica Ognjanov elmondta, hogy a nagybecskereki kaszárnyába mintegy négyszáz katona tér majd vissza, de nem pontosította, hogy hány munkahelyet nyitnak meg. Szerinte a visszaköltözést az is indokolttá teszi, hogy jelenleg sok nagybecskereki utazik naponta Újvidékre, Belgrádba vagy Pancsovára. Ezenkívül több katona költözik majd a családjával Nagybecskerekre, ami úgyszintén fontos a település szempontjából.

A katonaság jelenleg a belgrádi úton levő raktárakban is jelen van, de mint azt jelezték, visszatérnek a Dr. Đorđe Joanović kórház mellett levő létesítményükbe is. Az egykori Hadseregotthon épületének a sorsa viszont egyelőre nem dőlt el. A Nagybecskereki Körzeti Gazdasági Kamara ugyanis azt reméli, hogy a vagyon-visszaszármaztatási eljárás után az övéké lesz az épület, mert a két világháború között a Petrovgradi Kereskedelmi Kamara székelt benne. A katonaság viszont eladná az épületet.

A katonaság Nagybecskerekről való kivonulása után a védelmi minisztérium közölte, hogy hajlandó a létesítményeit átadni az önkormányzatnak, bár konkrét árajánlat egyszer sem hangzott el. Az egyik megoldás az lehetett volna, hogy a katonaság cserébe lakásokat kapott volna a tisztjei számára. Az egyik javaslat az volt, hogy létesítsenek a kaszárnyában egyetemet, hogy a bánáti fiatalok Nagybecskereken szerezhessenek diplomát. De ez csak ötlet maradt, akárcsak az újvidéki „kaszárnyafoglalás” után felmerült lehetőség, hogy a katonai létesítmények egy részét a civil szervezetek kapják el.