2024. március 28., csütörtök

A parlament előtt tiltakoznak a szakszervezetek

A tervek szerint ma fogadják el a képviselők a munkatörvényt

Általános sztrájkot hirdetett az országban a két legnagyobb reprezentatív szakszervezet, hogy minél tömegesebben tudjanak a mára beharangozott tiltakozáson részt venni a foglalkoztatottak. A munkatörvényt várhatóan ma fogadja el a képviselőház, ezért a Függetlenség és a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége tiltakozó megmozdulást harangozott be a parlament elé.

Ljubisav Orbović, a SZÖSZSZ elnöke a sajtónak nyilatkozva kifejtette, hogy az általános sztrájk további üteméről a szakszervezetek szervezőbizottságai döntenek majd. Mint mondta, az utóbbi napokban nem tárgyaltak az államvezetőséggel, de hozzátette, hogy sohasem zárták ki a megállapodás lehetőségét.

– Már rendkívül közel álltunk ahhoz, hogy megegyezésre jussunk. A gondok akkor harapóztak el, amikor a munkatörvény tervezetébe ismét bekerültek a holtmunkára, a végkielégítésekre, a váltásmunkára vonatkozó, számunkra elfogadhatatlan részek – jelentette ki.

Orbović közölte: a szakszervezetek célja, most, amikor már nem léteznek semmilyen tárgyalások a munkatörvény kapcsán, a megfelelő nemzetközi intézményekhez fordulni, azokhoz, amelyek a munkaügyi előírásokkal foglalkoznak. Kilátásba helyezte, hogy hamarosan Szerbiába látogatnak a Szakszervezetek Nemzetközi Szervezetének és a legnagyobb német szakszervezeteknek a küldöttségei is.

Tóth Bátori Erzsébet, a Függetlenség szakszervezet vajdasági bizottságának tagja szerint elfogadhatatlan, hogy az új munkatörvény nem fizet többletet az éjjeli váltásban dolgozóknak, ha ez szokásos éjjeli váltást jelent, hogy az eddigi három bér helyet két vállalati átlagbért kapnak csak a munkaerő-feleslegnek minősített dolgozók, továbbá hogy abszolút önkényes helyzetbe kerülnek a jogszabály előírásai révén a munkáltatók, amelyeknek meg sem kell indokolniuk az esetleges elbocsátást.

– Nem a becsületes munkáltatókkal van a gond. Nekünk arra is gondolnunk kell, hogy a Balkánon élünk, s számos olyan esetet ismerünk, amikor a foglalkoztatottak előnytelen helyzetbe kerültek. A Függetlenség tartományi bizottsága már röplapok és egyéb tájékoztató jellegű kiadványok útján ismertette a szakszervezet céljait, s felszólította a lakosságot, hogy vegyen részt a belgrádi megmozduláson – ismertette Tóth Bátori.

Mint mondta, a két nagy szakszervezet által szervezetten indított autóbuszokban nem csupán a szakszervezeti tagok kapnak helyet, hanem minden tiltakozásának hangot adni kívánó polgár is. A tervek szerint a tiltakozók 11 óra után körbeveszik a parlament épületét és az ülés végéig ottmaradnak a helyszínen. Követelni fogják, hogy képviselőik felszólalhassanak a parlament ülésén. Több mint tízezer részvevőre számítanak.

A nap folyamán az Önálló és Független Szakszervezetek Társulása (ASNS) közleményben tudatta, hogy nem csatlakozik a megmozduláshoz.

Tegnapra az átalakítás alatt álló vállalatok dolgozói jelentettek be tiltakozást Belgrádban, elálltak azonban attól, amikor pozitív visszajelzést kaptak tárgyalási szándékukkal kapcsolatban Dušan Vujović gazdasági és pénzügyminiszter kabinetjéből. Az átalakításra váró vállalatok sorsa mintegy 80 ezer foglalkoztatottat érint.